Vettel kitartott csapattársa mellett a kórházban is

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Pascal Wehrlein, Manor Racing, Német Nagydíj 2016
German Formula 1 racers Sebastian Vettel (L) from Scuderia Ferrari and Pascal Wehrlein from Manor Racing speak at a press conference on the Hockenheimring in Hockenheim, Germany, 28 July 2016. The German Grand Prix takes place on 31 July 2016. Photo: WOLFRAM KASTL/dpa
Vágólapra másolva!
Pascal Wehrlein köszönetet mondott a négyszeres világbajnoknak, mert vigyázott rá Miamiban. Elismerte, hogy korai lett volna még a Mercedeshez igazolni.

Köszönetet mondott Pascal Wehrlein honfitársának, Sebastian Vettelnek a svájci Blickben, mert a négyszeres világbajnok elkísérte őt a kórházba, és hat órán keresztül mellette is maradt Miamiban, ahol a Bajnokok tornáján Wehrlein megcsúszott egy háromkerekű Polaris Slingshottal, és felborult.

A Mercedes protezsáltja az utasával együtt önállóan kiszállt az autóból, még interjút is adott a történtekkel kapcsolatban, de a vizsgálatok hátsérülést állapítottak meg nála, és Wehrleint eltiltották attól, hogy részt vegyen a Nemzetek kupáján, sőt az F1-es teszt első négy napjáról is hiányzott.

Vettel és Wehrlein összetartott a bajban is Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Wolfram Kastl

A baleset láttán sokan úgy vélték, hogy ez bizonyítja, a Mercedes helyes döntést hozott, amikor a tavaly megszerzett pont, és a 2015-ös DTM bajnoki cím ellenére nem szavaztak bizalmat a fiatal Wehrleinnek, és inkább a tapasztaltabb Valtteri Bottast ültették a világbajnokként visszavonuló Nico Rosberg helyére. Wehrlein a Sport Bildnek elárulta,

nem keserű a döntés miatt.

„Toto (Wolff) azt mondta, hogy nem akarja, hogy megégessem magam. Elmondta, hogy még mindig hisz bennem, és inkább nyugalomban fejlesszem magamat. Persze reménykedtem, hogy a világbajnok csapathoz kerülhetek, de nem voltam túlságosan csalódott, amikor a Mercedes Bottast választotta. Hogy miért? Mert az A-tervem így is megvalósul.”

Némi késéssel Wehrlein is visszatért az F1-es mezőnybe Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Ez az „A-terv” a Sauber egyik ülésének elfoglalása, és Wehrlein úgy érzi, jó helyre került, mivel a Sauber „egy új korszak küszöbén áll.”

– jelentette ki, és a korszerű szélcsatorna láttán még erősebb a meggyőződése. – Ahogy elmondtam, hatalmas potenciál van a csapatban, de némi türelemre szükségünk lesz.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!