Vágólapra másolva!
A csapat főnöke, Eric Boullier nem csinál titkot belőle, hogy a motorszállítójukat okolja a vergődésükért. A szakításon ennek ellenére sem gondolkodnak.

A megfigyelők ugyan a McLaren új autójának viselkedésétől sem voltak elragadtatva, de a csapatnál következetesen kitartanak a mellett, hogy a vergődésük teljes egészében motorszállítójuk, a Honda hibája. Ezt az istálló sportigazgatója, Eric Boullier minden eddiginél világosabbá tette, amikor a kérdésre, hogy mire menne a McLaren a Mercedes erőforrásaival, azt felelte:

A McLaren 2015-ben, egy évvel a hibrid turbómotorok bevezetése után élesztette fel történelmi együttműködését az F1-be akkor visszatérő Hondával, mégpedig azon az alapon, hogy manapság már csak gyári támogatással lehet világbajnokságot nyerni. A japán autógyár azonban jelentős lemaradásban volt a többi motorszállítóhoz képest, és a termékei az első évben nemcsak megbízhatatlanok, hanem gyengék is voltak.

Vajon mire menne a McLaren Mercedes motorokkal? Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Tavaly valamelyest javult a helyzet, és az idénre, a fejlesztéseket korlátozó zsetonrendszer eltörlését kihasználva teljesen átépítették a hajtásláncukat, a Mercedes egyedi elrendezését másolva le. Az új motorjuk azonban még a korábbinál is problémásabbnak bizonyult – először az olajteknő konstrukciós hibájára derült fény, majd az egyenetlen égés okozott elektromos gondokhoz vezető vibrációt –,

így a McLaren hat motort használt el az előszezon nyolc tesztnapja alatt, míg a Ferrari egyetlen egységgel teljesítette az összeset.

A Honda sportprogramját irányító Haszegava Juszuke elismerte, hogy úgy tűnik, a riválisok többet fejlődtek a tél folyamán, mint ők. Boullier a tesztek idején azt mondta, az elhúzódó problémák „a végletekig próbára teszik" a McLaren és a Honda kapcsolatát, de a szakítás nem alternatíva a csapat számára. „Az egyetlen megoldás a kemény munka – jelentett ki most. – A gond az időzítés. Az ilyen hibákat januárban kellett volna kijavítanunk, nem márciusban."

Szavazzon!

Mire menne a McLaren Mercedes motorokkal?

A McLaren végül csak a Saubernél ért el jobb időt Barcelonában, a Ferraritól azonban 2,7 másodperccel elmaradt. A Honda fejlődését hátráltatja az is, hogy még mindig csak egyetlen csapatuk van. Ezért leginkább a McLarent terheli a felelősség – ők ragaszkodnak az exkluzivitáshoz –, és azt eredményezte, hogy a Honda hatodakkora távot tett meg új motorjával az előszezonban, mint a Mercedes, így sokkal kevesebb adatból kell dolgoznia.

A gyártók által a 2017-es motorokkal megtett távok (km)

1. Mercedes 12462
2. Renault 8658
3. Ferrari 7764
4. Honda 1978

Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a McLaren már valójában jóval a Honda érkezése előtt elindult lefelé a lejtőn.

Noha 2014-ig a Mercedes motorját használták, már abban és az előző évben sem tudtak futamgyőzelmet aratni, összesen két dobogós helyet kapartak össze, és csak az 5. helyet szerezték meg a konstruktőri tabellán. Világbajnokságot pedig 2008, azaz Lewis Hamilton sikere óta nem nyertek.

A kudarcok belső hatalmi harcokat robbantottak ki, amelyek odáig fajultak, hogy tavaly eltávolították a menedzsmentből a McLarent az 1980-as évek legelejétől irányító Ron Dennist.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!