Vágólapra másolva!
Az eddigi F1-es autók egyik legnagyobb kritikusa, Fernando Alonso az új szabályoknak köszönhetően ismét örömét leli a vezetésben. Nico Hülkenbergnek és Kevin Magnussennek is tetszenek a változások.

Az idei szezonra alaposan megújultak az F1-es autók: szélesebbek lettek, és javult a tapadásuk, így sokkal gyorsabbá váltak a kanyarokban. A pilóták hozzávetőlegesen négy napnyi tapasztalatot szereztek a tesztek során, és általában pozitív élményekről számoltak be. Fernando Alonso tavaly folyamatosan bírálta az autókat, de elismerte, hogy most ismét élvezi a vezetést.

„Kellemes meglepetés, hogy ismét lehet támadni a kanyarokat, és érezni lehet a tapadást – nyilatkozta a McLaren pilótája. – Úgy a legjobb Forma-1-es autót vezetni, hogy ne kelljen vigyázni az abroncsok hőmérsékletére, mint egy kisgyerek. Élmény ismét szabadon vezetni. Most már csak olyan gyorsnak kellene lennünk, mint a többiek” – utalt a McLaren hiányzó tempójára és megbízhatóságára.

Alonso újra élvezi a vezetést Forrás: LAT Photographic/Sam Bloxham

A köridők már most jelentősen javultak, és a körrekordok átírása is várható, de többen – köztük Lewis Hamilton is – aggódnak, hogy elmaradnak az izgalmak. Nem tudni, mennyire lesz könnyű előzni az új autókkal, de Nico Hülkenberg úgy véli,

„Pokolian jó padlógázzal venni a 3-as kanyart – utalt a barcelonai pályára. – A közönségnek ezt kívülről nehéz átéreznie, de tényleg eszméletlen.”

Vajon előzni könnyebb lesz? Forrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Jordi Galbany/Urbanandsport

A pilóták elégedettségéhez a gumik fejlesztése is hozzájárult. Az új abroncsok nem csupán szélesebbek, a szerkezetük és a keverékeik is megváltoztak, így lassabban kopnak el, és a túlmelegedés is kevésbé jellemző rájuk. Kevin Magnussen szerint „megkönnyebbülés”, hogy most már egynél több kört is meg tudnak tenni úgy, hogy keményen nyomják a gázt.

Szerintem így nagyon élvezetes vezetni. Az első körben óriási móka, lenyűgöző, és a versenytávon is izgalmasabb az eddiginél, mert érezhetően gyorsabban megyünk. A régi autókkal néha kínosan lassúak voltunk. Akadtak olyan kanyarok, amelyek között még az egyenesekben sem nyomtunk padlógázt. Borzasztó volt, most már minden sokkal jobb.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!