Vágólapra másolva!
A McLaren után a címvédő istálló csapatfőnöke beszélt elismeréssel a Ferrari teljesítményéről a tesztidőszak felénél. Dicsérte őket az egyik korábbi tesztpilótájuk is, akinek a véleménye a McLarenről már nem volt kedvező.

Bár az előszezonban nyújtott teljesítményeket mindig érdemes óvatosan kezelni, egyelőre a Mercedes és a Ferrari gyűjtötte be a legtöbb elismerést az új autójával. Előbbi nem annyira meglepetés, a maranellói gárda szereplése ellenben inkább annak számít, miután tavaly visszaestek, illetve ennek következményeként átalakították a szervezeti rendjüket is.

A barcelonai teszt négy napja során Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel köridői még az egy-két fokozattal keményebb gumikon is pariban voltak a Mercedesével – bár az üzemanyagszintekről nyilván csak találgatni lehet –, és ez Toto Wolffnak is szemet szúrt.

- mondta a Mercedes csapatfőnöke, aki szerint másik kihívójuk még rejteget egyet s mást a tarsolyában. - Valószínűleg még nem láttuk azt a Red Bullt, amellyel Melbourne-ben versenyezni fognak."

Bottas Mercedese és Vettel Ferrarija kerék kerék mellett a barcelonai teszten Forrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Jordi Galbany/Urbanandsport

Szintén dicsérte az új Ferrarit Pedro de la Rosa, aki 2013-ban és 2014-ben a tesztpilótájuk volt. Meglátása szerint az SF70H "harap a pályán, egyértelműen jó."

"Természetesen nem tudjuk, mennyi benzinnel köröztek, de a pályán valóban lenyűgöző volt" - nyilatkozta az El Confidencialnak. Ugyanakkor hozzátette: "A Mercedes viszont csodálatosan ment az első két kanyarban, ott egyik rivális autó sem gyorsabb náluk. Úgy látom, óriási a leszorítóerejük."

De la Rosa a McLarennél is megfordult tesztpilótaként, sőt tartalékversenyzőként is,

a wokingiak autójának mozgása azonban nem nyerte el a tetszését.

Bár Eric Boullier alapvetően elégedett volt a kasztnival, a spanyol problémásnak látja a viselkedését.

"Többet ficánkol, mint vártam. Úgy látom, Fernando (Alonsónak) többet bűvészkednie a kormánnyal az ideálisnál. Az autó instabil az 1-es és az 5-ös kanyarnál, a kerekek hajlamosak blokkolni - magyarázta. - Senki sem támadja úgy a kanyarokat, mint Fernando. Tényleg nem számítottam arra, hogy a McLaren ennyire nyugtalan lesz a szélesebb gumikon."

A McLarennek az talán még rosszabb hír, hogy a Honda új motorjával problémák voltak a héten. Az olajtartály átalakításának szükségessége még nem lenne vészes, az viszont komolyabban visszahúzhatja őket, ha valóra válik a félelmük, és tervezési hibát is vétettek a V6-os módosítása során.

A csapatoknak jövő héten keddtől péntekig lesz lehetőségük versenypályán pótolni, vagy legalább enyhíteni a hiányosságokat a március utolsó hétvégéjén induló F1-es szezon előtt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!