Vágólapra másolva!
A sportág új tulajdonosa hamarosan lefekteti az irányelveket a csapatok közösségi médiára vonatkozó szabályzásával kapcsolatban, de az első barcelonai teszthéten már megoszthattak mozgóképeket, ami az Ecclestone-korszakban tilos volt.

A Forma-1 új amerikai tulajdonosa, a Liberty Media a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a közösségi médiás tartalmakra a sportág hivatalos platformjain, és ennek érdekében máris enyhítette a pályán készült mozgóképekre vonatkozó tilalmat.

Ez egyelőre csak erre a teszthétre vonatkozik, de

az új jogtulajdonos tájékoztatta a csapatokat, hogy csütörtökig szabadon közzétehetnek rövid filmeket.

Azok éltek is a lehetőséggel, bár hétfőn többnyire csak a garázs környékén, telefonnal forgatott klipeket osztottak meg a nyilvánossággal. Egyelőre nem tudni, a második, jövő héten esedékes tesztciklus esetében mi lesz a helyzet, de úgy hírlik, hamarosan lefektetik az irányelveket a videók posztolásával kapcsolatban.

Lewis Hamilton hétfő délután, mielőtt átvette az új Mercedes volánját Valtteri Bottastól, a Twitteren közölte: a pilótafülkében ülve, élőben fog beszámolót tartani a tesztről az Instagramon.

A háromszoros világbajnok közismert híve a közösségi médiának, egy-két akciójával, például a Snapchat-botránnyal ki is húzta a gyufát egyeseknél. Korábban a sport kereskedelmi jogai fölött őrködő Formula One Management is rákoppintott az orrára, amiért filmeket osztott meg a paddockból.

Bernie Ecclestone ugyanis azzal igyekezett védeni a közvetítésekért vagyonokat fizető tévétársaságok által készített tartalmak exkluzivitását, hogy szélmalomharcot vívott a pályák területéről közzétett mozgóképek, köztük a nézői YouTube-videók ellen.

"Amikor ezt elkezdtem (2015-ben) Oroszországban, (a FOM) panaszkodni kezdett, aztán csak mondták és mondták a magukét, most meg már nem is engedélyezik. Csak állóképeket készíthetünk" – panaszkodott még tavaly.

Úgy tűnik, a Liberty-érában eljött az ő ideje.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!