Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton már a bemutató előtt bejáratta a W08-at Silverstone-ban. A tesztről kiszivárgott képeken tökéletesen látszik.

A Williams, a Sauber, a Renault és a Force India után csütörtökön a címvédő Mercedes is bemutatja 2017-es autóját, de már röviddel korábban kiszivárogtak róla az első képek. Ezek akkor készültek, amikor Lewis Hamilton a szokásos gyakorlatnak megfelelően egy filmforgatási nap ürügyén bejáratta a W08-at Silverstone-ban, ahol esett az eső, és viharos szél fújt.

Az autónak már első ránézésre is rengeteg jellegzetes vonása van a kidudorodó elejű oldaldoboztól kezdve a kételemű oldalsó légterelőn és a feltűnően nagy kimenetű nyílású S-csatornán át az első kerekek mögött cakkozott szélű padlólemezig, amelyen a hátsó kerekek előtt is szokatlanul sok a bevágás. A W08 orrán a várakozásoknak megfelelően nincs bütyök, de a riválisok modelljeivel ellentétben cápauszony sincs a motorburkolatán.

Az eddig látott autók közül egyértelműen a Mercedesé a legelegánsabb,

rendesen feladja a leckét a többiek számára. Miután kipróbálta, Hamilton "fenevadnak" nevezte a W08-at.

A W08-at hivatalosan csak délután leplezik le Forrás: AFP/Oli Scarff
Hamilton Silverstone-ban próbálta ki Forrás: AFP/Oli Scarff
A Mercedes W08 Silverstone-ban Forrás: AFP/Oli Scarff
Az autó felülről Forrás: AFP/Oli Scarff
Megvolt az első kerékcsere is Forrás: AFP/Oli Scarff
Érdemes megfigyelni a padlólemez cakkozott szélét Forrás: AFP/Oli Scarff
A W08 oldalról Forrás: AFP/Oli Scarff

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!