Vágólapra másolva!
Cápauszonyt kapott, szponzorokat nem a Sauber új F1-es autója, amin a csapat 25 éves szereplését ünneplik az autósport csúcskategóriájában.

A Sauber bemutatta az idei szezonra szánt, C36-as jelzésű F1-es autóját, ami már az új F1-es technikai szabályok szerint épült. A svájci istálló az első, ami élesben is leleplezte az autóját, mivel a nemrég csődbe ment Manor csak szélcsatorna modellt mutatott, a Williams pedig egyelőre egy 3D modellt hozott nyilvánosságra.

A csapat 1993-ban mutatkozott be az F1-ben, az idén a szereplésük 25 éves jubileumát ünneplik, miután tavaly igen nehéz időket éltek, a csőd szélére kerültek, de az új tulajdonos belépésének köszönhetően megszilárdult a működésük, és több szakemberrel erősítették a mérnöki gárdájukat is.

A csalóka fotón nehezen látható a cápauszony Forrás: Sauber Motorsport

Egyebek mellett visszatért a csapathoz korábbi technikai igazgatójuk, Jörg Zander, és tavaly felpörgették a fejlesztéseket is, így visszaszerezték a konstruktőri világbajnokság 10. helyét a Manortól, így bevételeiket is növelni tudták.

A pontokat szerző Felipe Nasr a szponzori pénzek elapadása miatt elhagyta a csapatot,

a helyére Pascal Wehrlein érkezett Marcus Ericsson mellé, de Wehrlein hátsérülés miatt a jövő héten még nem tesztelheti az új Saubert, helyette a Ferrari tartalékpilótája, Antonio Giovinazzi kap lehetőséget.

Hiába hagyták fényezetlenül, a cápauszony sokaknak így sem fog tetszeni Forrás: Sauber Motorsport

Elődjével ellentétben az idei Sauber ott lesz a szezon első tesztjén Barcelonában, ami a jövő hétfőn kezdődik majd, a versenyképességét azonban kételyek övezik, mert a csapat úgy döntött,

maradnak az Abu-Dzabiban használt Ferrari motornál, amihez az idén egyáltalán nem érkeznek fejlesztések.

A csapat viszont úgy véli, hogy a C36-os fejlesztésénél előnyt kovácsolhatnak abból, hogy a tavalyi Ferrari motor műszaki paramétereit már ismerik, ezért a tervezést korán elkezdhették, és a továbbiakban is sikerrel folytathatják majd a szezon során. Kérdés, hogy ez mire lesz elég az erősödő középmezőny, az idei Ferrari motorra váltó Haas, a Renault és a Renault motoros Toro Rosso ellen.

Maradt a kitüremkedő orr, a kettéválasztott légbeömlő viszont érdekes látvány Forrás: Sauber Motorsport

Zander szerint a tavalyi motor „kipróbált és tesztelt rendszer, ami állóképesebb alapokat ad”, és „előnyt jelentett, hogy hamarabb munkához láthattunk, és meghatározhattuk a motor környezetét, hiszen a csapat jól ismerte az erőforrást, a sebességváltót, és a hűtési igényeket is.”

Az új Saubert ettől eltekintve a nulláról újratervezték,

mivel az új szabályoknak köszönhetően az autók szélessége 1,8 méterről 2 méterre nőtt, a gumik is 25%-kal szélesebbek lettek, ahogy az első és hátsó szárnyak is, valamint megnövekedett a diffúzor is.

A matt uszony majd a szikrázó napsütésben lesz igazán bizarr látvány Forrás: Sauber Motorsport

A csapat célja az volt, hogy a nagyobb kerekek miatt növekvő légellenállást csökkenteni tudják, és csökkentsék az autó súlyát is annak ellenére, hogy a szabályokban 728 kilogrammra növelték az idei F1-es autók minimum súlyát. Ezt például a boruláskor védő karosszériaelemek átalakításával érték el.

Az aerodinamika terén a szárnyak és a padlólemez alatti áramlatok optimalizálása volt a középpontban,

a radiátorokat, az oldaldobozokat és a karosszériát is olyan keskenyre tervezték, amennyire csak lehetett. Zander elárulta, hogy nem csupán a leszorítőerő maximalizálására, hanem az autó stabilizálására törekedtek.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!