Társoldalunk:

Alonso: Gyengébb motorral is lehet küzdeni a Mercedesszel

2017.01.30. 13:18

A kétszeres világbajnok szerint az új szabályok lehetőséget teremtenek a felzárkózásra és a lemaradásra is. Szerinte nem a Hondán fog múlni, hogy sikeressé válnak-e.

Ahogy közeledik az új F1-es autók egy hónap múlva esedékes leleplezése, úgy növekszik az érdeklődés a külső megjelenésük, teljesítményük, és a várható erőviszonyokkal kapcsolatban. Sokan remélik, hogy az agresszívabb és gyorsabb autók lehetőséget teremthetnek majd a Mercedes legyőzésére, hiszen elképzelhető, hogy mások ezúttal jobb ötletekkel állnak elő, mint a címvédő.

Fernando Alonso is ebben reménykedik, mivel a McLaren az elmúlt két év során a legjobb napjaikon is csak a középmezőny elejéig jutott. Leginkább a Honda motor teljesítménye maradt el az ellenfelek erőforrásaitól, de az autó sem bizonyult kiforrott konstrukciónak. 2017-et viszont mindenki tiszta lappal kezdi, és a kétszeres világbajnok szerint ez lehetőséget teremt.

A McLaren Honda eddig nem tudott lépést tartani a MercedesszelForrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Dursun Aydemir

„Amikor új szabályokat írhat, az ember lehet mázlista és balszerencsés is – mondta. – Ez azon múlik, hogy a csapatok miként értelmezik az előírásokat, és mennyire válik be az autó filozófiája. Talán úgy döntünk, hogy jobbra indulunk, valaki más a paddockban viszont inkább balra tart, aztán 4-5 verseny után rájövünk, hogy aerodinamikai szempontból az egész csomag balra megy, és rosszul vágtunk neki. Remélhetőleg mi leszünk azok, akik már az elejétől a helyes útra lépünk.”

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a továbbiakban az erőforrások mennyire lesznek a középpontban.

Az új autók aerodinamikai szempontból hatékonyabbak, és így gyorsabbak is lesznek, de a megnövekedő légellenállás miatt a motorerő fontos marad. Alonso úgy véli, a Mercedes hegemóniáját a motorfejlesztés terén nem lehet megtörni, de nem biztos abban, hogy ez feltétlenül szükséges a sikerhez.

Alonso a jelenlegi szerződésének utolsó évére készülForrás: AFP/Manan Vatsyayana

„Mondjuk ki, a Mercedest nehéz lesz utolérni, nem csak nekünk, hanem mindenki másnak is, de szerintem elég közel kerülhetünk ahhoz, hogy harcolhassunk velük. Teljes meggyőződésem, hogy el tudjuk érni a motorral azt a teljesítményszintet, amit megcéloztunk, az aerodinamika terén azonban több a kérdőjel.”

A kétszeres világbajnok nem tagadta, hogy a 2015-ös szezon végén legszívesebben elfelejtette volna a McLaren Hondánál lehúzott évet, de úgy véli, a tavalyi fejlődésük ígéretes volt, a sorrend esetleges átrendeződése pedig „erősen” motiválja.

„A szabályváltozás kissé összekeveri a dolgokat. A Honda fejlődése nagyon pozitív, és 2017-re is magabiztossá tesz. Nagyon várom már, hogy márciusban Ausztráliába menjünk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!