Vágólapra másolva!
Bár van miben fejlődni, szerinte túlzóak azok az állítások, amelyek szerint a sporttal nagy baj lenne, ezért nem szabad felelőtlenül kísérletezgetni a szabályokkal. Az F1 új üzleti vezetője úgy véli, négy területre kell különösen odafigyelni.

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media egyértelművé tette, hogy azért menesztette Bernie Ecclestone-t, mert a sport az elmúlt években messze a potenciálja alatt növekedett. A CNN-nek adott interjújában az F1 üzleti és marketing igazgatójává kinevezett Sean Bratches négy területet emelt ki, amelyre muszáj lesz különösen nagy figyelmet fordítani.

– ecsetelte Bratches. – Megpróbálunk csiszolni rajta, igyekezni fogunk továbbfejleszteni. Ez mindenképpen központi része a terveinknek, és lehetővé teszi majd, hogy új piacokra lépjünk be. Így üzleti tekintetben ki tudjuk hozni a szponzorokból, a jogtulajdonosokból és a promóterekből, amit a piac lehetővé tesz."

„A második a digitális platformok. Szerintem a digitális térben óriási lehetőségek rejlenek az F1 jelenlegi termékeinek újragondolása révén, hogy új módokon is bevonjuk a nézőket, és bekapcsoljuk ide a szponzorokat is."

„A harmadik pont az, hogy demokratikusabb módon kell viszonyulnunk a partnereinkhez, beleértve a csapatokat, a szponzorokat, a promótereket és a jogtulajdonosokat. Sokkal hatékonyabban összekapcsolhatnánk az F1 szellemi termékeit az ő üzleti tevékenységükkel."

„Az utolsó pedig a versenyek által biztosított élmény. Óriási lehetőség, hogy a tévén keresztül és a helyszínen jobb élményt adjunk a szurkolóknak, amely képes bevonni őket."

Nincs nagy baj

Ezek mind olyan területek – különösen a döntéshozatali mechanizmusé és a digitális platormoké –, amelyekkel Ecclestone hadilábon állt. A Mercedes igazgatója, Toto Wolff ugyanakkor óva intett az elhamarkodott reakcióktól, mondván,

a Forma-1 távolról sincs olyan rossz állapotban, mint azt sokan beállítják.

„Nem szabad ócsárolnunk a sportot, mert nem romlott el. Mindig van miben fejlődni, és tényleg akadnak vakfoltjaink, ahol nem dolgoztunk eleget – például a digitális környezet és a közösségi média ide tartozik. De ezeket alaposan át kell látnunk" – figyelmeztetett a Mercedes honlapján megjelent interjúban.

Az F1 nézettsége kifejezetten jó Wolff szerint Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

„A közösségi média rendkívül fontos marketingeszköz a szurkolóink bevonásához, mind a már meglévő, mind a jövőbeni közönségünket elérhetjük vele. A tévétársaságok azonban lojális partnereink, régóta közvetítik a sportunkat, és ezzel hozzájárulnak a csapatok bevételeinek előteremtéséhez. A digitális világban sem adhatunk mindent ingyen. Marketingplatformnak jó, de nem csodafegyver, amely megoldja az összes gondunkat."

„Az utolsó pár versenynek egyes piacokon rekordot jelentő tévés nézettsége volt.

„Kétlem, hogy a fiatalabb generációk vasárnap délután 2-kor lehuppannának a hagyományos tévé elé. Szerintem ők inkább mobileszközön vagy a közösségi médiában akarják követni a versenyeket, de a nézőszámaink ennek ellenére is lenyűgözőek."

Wolff „óriási jelentőségűnek" nevezte, hogy lezárult az Ecclestone-korszak, ugyanakkor azt mondta, nem szabad elmerülni a nosztalgiában, és el kell fogadni, hogy az F1 soha nem lesz vonzó mindenki számára. Éppen ezért értelmetlen folyamatosan kísérletezgetni a szabályokkal.

„Szerintem be kell látnunk, hogy a Forma-1 technikai sport, tehát mindig megosztó marad. Lesznek, akik utálják, mások viszont imádják. Nincs ezzel semmi baj. Egy azonban biztos: nem szabad bétatesztelésre használnunk" – jelentette ki.

„Nem kísérletezgethetünk átgondolatlan szabályokkal a lojális szurkolóink és közönségünk kárára. Tudományos alapossággal kinyert adatokra kell támaszkodnunk, megnézve, hogy mi válik be más sportokban, aztán ezeket kell ötvöznünk a Forma-1 erősségeivel."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!