Társoldalunk:

Massa visszatér a Williamshez Bottas helyére

2017.01.16. 15:55

A Williams megerősítette, hogy Valtteri Bottas elhagyja a csapatot, és a Mercedeshez igazol, Felipe Massa pedig újabb egy évre visszatér az istállóhoz, és Lance Stroll csapattársa lesz.

Megoldódott Nico Rosberg utódlásának december óta húzódó ügye, mivel a Williams hétfőn délután bejelentette, hogy Felipe Massa mégsem vonul vissza, hanem Valtteri Bottas helyén további egy szezont eltölt a Forma-1-ben az újonc Lance Stroll oldalán. A csapat azt is egyértelműen megerősítette, hogy Bottas 2017-től a Mercedeshez igazol.

Massa zsinórban a negyedik szezonját kezdi meg a Williamsnél, korábban a Sauber és a Ferrari versenyzője volt 2014-ig, ekkor kezdett a grove-i istállónál, ahol több dobogós helyet és egy pole pozíciót is szerzett, de Bottas mindhárom eddigi szezon során több pontot szerzett nála.

Massa visszatér a WilliamshezForrás: AFP/Nelson Almeida

Tavaly úgy tűnt, hogy a komoly anyagi támogatással érkező Stroll kiszorítja Massát az F1-ből, hazai versenyén, a Brazil Nagydíjon látványosan el is búcsúzott a közönségtől, de Bottas átigazolásának lehetősége megteremtette neki is az esélyt, hogy még egy évet eltöltsön az F1-ben. Közösségi oldalai szerint Massa még szilveszterkor is edzett, ezért nem éri váratlanul a visszatérés.

„Először is nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam visszatérni a Williamshez. Mindenképpen versenyezni akartam valahol 2017-ben, de a Williams nagyon közel áll a szívemhez, és tisztelem a célokat, amiket el akarnak érni. Valtteri szintén remek lehetőséget kapott, és az események téli alakulása kapcsán a legjobbakat kívánom neki a Mercedesnél.”

Massa és Bottas erős párost alkotottForrás: AFP/Loic Venance

Massa úgy érzi, jó döntést hozott azzal, hogy segíti a Williams 2017-es szereplését, és leszögezte, hogy a lelkesedése nem lankadt a versenyzés iránt. Nagy lökésnek érzi, hogy a rajongók továbbra is mögötte állnak, és érdeklődéssel várja azt is, hogy Stroll csapattársa legyen, mivel gyerekkora óta ismeri őt.

Claire Williams csapatfőnök-helyettes kiemelte, hogy kemény munka révén teremtették meg Bottas átigazolásának lehetőségét, és köszönetet mondott a finn pilótának, aki 2010 óta volt a csapat tagja, összesen 9 dobogós helyet szerzett.

„Fontos volt számunkra, hogy erős pótlás érkezzen, ha Valtterit elengedjük. Felipe visszatérése stabilitást, tapasztalatot és tehetséget jelent nekünk, ami segíti az előrelépést. Ő nagyszerű erősítés a számunkra.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!