Vágólapra másolva!
Ayrton Senna és Alain Prost legendás csatája idején az F1-ben ugyanazok a problémák jelentkeztek, mint manapság. 

Sarkos véleményt fogalmazott meg Fernando Alonso a Forma-1 egyik legendás időszakáról, Ayrton Senna és Alain Prost legjobb éveiről. A közönség nagy része a ’80-as évek végi turbókorszakot az F1 egyik aranykorának tartja, de Alonso szerint „a Forma-1 akkoriban dögunalmas volt.”

„Ha most megnézünk egy versenyt ’85-ből, ’88-ból vagy ’92-ből, elalszunk rajta, mert két McLaren ment elöl, a 4. helyezett srácot már lekörözték, és 25 másodperces különbségekkel követték egymást az autók. A megbízhatóság is esetleges volt, úgyhogy 10 autó feladta a versenyt.”

Senna és Prost az F1 történetének egyik legsikeresebb párosa volt Forrás: AFP

Alonso párhuzamot vont az F1 népszerűségének jelenlegi csökkenésével, valamint a ’80-as évek hasonló időszakával. Bár a médiafogyasztási és szórakozási lehetőségek összehasonlíthatatlanul megváltoztak azóta, Alonso szerint van, ami manapság is ugyanolyan, mint akkor volt.

A McLaren versenyzője 2005-ben és 2006-ban nyert világbajnoki címeket, ezért nem meglepő, hogy álláspontja szerint az volt a Forma-1 történetének legjobb időszaka, de ő nem a saját sikereivel, hanem a sokat bírált autógyártók részvételével indokolta a véleményét. Szerinte ez tette igazán „felnőtté” az F1-et.

Alonso a Renault gyári csapatával lett világbajnok, akkoriban a Ferrari, a Honda, a McLaren-Mercedes, a Toyota és a BMW ellen is küzdött Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

„A 2000-es években beszállt a BMW, a Toyota, és még sokan mások is. A televíziós nézettség és a rajongótábor is akkor volt a maximumon. Új országokban mutattuk be a Forma-1-et, versenyeztünk Koreában, Indiában, Szingapúrban, és két futam volt Spanyolországban is. Ez volt a csúcs.

A kétszeres világbajnok ezúttal sem hagyta ki az alkalmat, hogy bírálja napjaink F1-es autóit, szerinte azok „egyszerűen túl lassúak, és nincs tapadásuk”, pedig „a csapatok lehetőségei és költségvetése lehetővé tenné, hogy az autók lenyűgöző gépek legyenek, amelyek meghaladják a fizika emberi léptékeit.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!