Vágólapra másolva!
Úgy érzi, ő volt a legkeményebb világbajnoki ellenfele az évek során. Elismeri, hogy hiányoznak neki a győzelmek, mégis szerencsésnek érzi magát.

Fernando Alonso egy interjúban elismerte, hogy hiányoznak neki a világbajnoki harccal járó izgalmak, de egyszersmind szerencsésnek is érzi magát, amiért a pályafutása során öt alkalommal küzdhetett a vb-címért, amelyből kettőt szerzett eddig – a másodikat tíz évvel ezelőtt.

A 35 éves spanyol versenyző még ma is a mezőny egyik legtehetségesebb tagja, ennek ellenére

több mint három éve, a 2013-as Spanyol Nagydíj óta nem nyert egy futamot sem, sőt dobogón is 2014-ben, a Ferrari pilótájaként állt utoljára.

A McLaren-Honda az elmúlt két évben nem tartozott a leggyorsabb autók közé, ezért neki meg kellett elégednie a pontok felcsipegetésével.

„Az ember folyamatosan edz, gyakorol a szimulátorban, ellátogat a gyárba, részt vesz az eseményeken, beszél a sajtóval, mindent tőle telhetőt megtesz azért, hogy vasárnap versenyképes legyen és harcolhasson a címért. Az elmúlt négy évből hiányzik az az érzés, hogy esélyesként érkezhessek egy helyszínre" – ismerte el Alonso.

átélni ezeket az érzéseket, és kétszer nyertem is, mert sok versenyzőtársam hiába nagyon tehetséges, még el sem jut a Forma-1-ig. Akik pedig eljutnak, sokan fel sem állhatnak a dobogóra, nem hivatalosak az első három helyezett sajtótájékoztatójára, nem rajtolnak az élről, nem nyernek futamot, pedig csodálatos képességeik vannak."

Schumacher és Alonso Forrás: AFP/Damien Meyer

Alonso 2005-ben és 2006-ban lett világbajnok a Renault-val, aztán 2007-ben a McLarennel, 2010-ben és 2012-ben pedig a Ferrarival is esélyes volt a címre. Visszatekintve úgy látja, a legkeményebb ellenfele a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher volt tíz évvel ezelőtt, a Michelin-Bridgestone gumiháború idején.

„Abban az évben, amikor a (Ferrari által használt) Bridgestone gumik jól működtek, ő mindig hozta, amit kellett, és megnyerte a versenyt – emlékezett meg Schumacherről Alonso. – De akkor is ott volt a szeren, amikor a Michelin volt előnyben, ezért mi nagyon magabiztosak voltunk. Azokon a hétvégéken azt hittük, sokkal több pontot fogunk szerezni nála, ő mégis a 2., 3. vagy 4. helyen végzett, állandóan kihozott valami pluszt a helyzetéből.

Három fordulóval a 2006-os idény vége előtt, Kínában Schumacher utol is érte Alonsót a pontversenyben, de a következő alkalommal, Japánban motorhiba miatt kiesett az élről, így a brazíliai szezonzárón már gyakorlatilag csak papíron maradt esélye a cím megszerzésére.

Az elmúlt években vergődő McLarenről Alonso elismerte, hogy a csapatnál mindenki érzi a teljesítménykényszerből adódó nyomást. „Erre rárakódik a személyes frusztrációm is, mert nem vagyunk képesek a dobogó helyekért, a győzelmekért küzdeni, sőt néha a reálisnál is gyengébb eredményt érünk el amiatt, hogy kicsit lejjebb kell tekernünk a motort, elromlanak az akkumulátorok, vagy ilyesmi" – mondta.

„Jön egy Sauber és megelőz, mindenki ujjong, hogy milyen fantasztikus manőver volt, pedig lehet, hogy a motorjaink között 100 lóerő különbség van. Nem felejtettünk el vezetni, csak bizonyos dolgokat nem tudunk befolyásolni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!