Vágólapra másolva!
Christian Horner szerint teljesen normális, hogy céltáblának tekintik az ellenfelek Max Verstappent, és úgy véli, jót tesz a Forma-1-nek, hogy ő nem hagyja magát.

Két szezont teljesített eddig az F1-ben a sport történetének legfiatalabb versenyzője, Max Verstappen, aki az idén már az egyik élcsapat, a Red Bull autóját is megkapta, és meglepetésre rögtön győzelmet is aratott vele. Az ifjú holland azonban még ennél is nagyobb port vert fel azzal, ahogy védekezik, még szabályt is módosítottak miatta.

Verstappen többször is felbosszantotta a Ferrari pilótáit, Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent, valamint több jelenlegi és korábbi pilóta is bírálta őt a vezetési stílusa miatt. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban nem érti, hogy az ellenfelek miért „siránkoztak” az idén.

Verstappent gyakran bírálják, de ritkán büntetik Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

„Remek munkát végez, az autó lelkét is kitapossa, és keményen versenyez – mondta Verstappenről. – Amikor egy új srác megérkezik, és felkavarja az állóvizet egy kissé, megkapja a magáét a többiektől, de nem akad fenn ezen, hanem leszegett fejjel élvezi a versenyzést.”

Nem hiszem, hogy bármi rosszat is tett volna, keményen küzd, izgalmasan vezet, és minden alkalommal belead mindent, amikor az autóban ül.”

A Red Bull pilótáját több alkalommal is – általában nyomós okkal – megszavazták a verseny legjobbjának, és előfordult, hogy bátorságával és küzdeni akarásával kimagaslott a mezőnyből.

Verstappen úgy faképnél hagyta a későbbi világbajnok Rosberget a brazíliai esőben, mintha ő hajtana a bajnoki címért Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Mason

„Imádja azt, amit csinál, szenvedéllyel űzi a sportot. Brazíliában hallhatták, ahogy vasárnap délután versenyezni akart, miközben sokan mások inkább leparkolták volna az autójukat.”

A 19 esztendős Verstappen nem csak vezetési, hanem kommunikációs stílusával is kitűnt: többször személyeskedve utasította rendre méltatlankodó ellenfeleit,

de Horner szerint ezzel sincs semmi baj.

„Ez nagyon üdítő, és igen jót tesz a sportnak. Az emberek talán túlságosan hozzászoktak a vállalati stílushoz. Nálunk mindkét versenyző őszinte, nyitott személyiség. Ezért is ragadják magukkal a rajongókat, és ezért nőtt a követőbázisuk exponenciálisan az idei év során, ellentétben több más pilótával a mezőnyből.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!