Társoldalunk:

Az F1-es utánpótlás-nevelés összeomlásától tartanak

2016.12.22. 21:58

Egy korábbi F1-es pilóta édesapja arra kérte az FIA-t, hogy szervezzen találkozót a juniorkategóriák vezetői részvételével, mert nagyon súlyos anyagi problémák alakultak ki.

Aggasztó képet festett az F1-es utánpótlás-nevelés anyagi helyzetéről idősebb Jaime Alguersuari, akinek fia 2009-től rövid ideig a Toro Rosso versenyzője is volt, majd a Formula E-ben is szerencsét próbált. Alguersuari jelenleg az RPM nevű céget vezeti, ami a Renault-tól átvette a korábban hazánkban is népszerű World Series by Renault királykategóriájának, a Formula Renault 3.5-nek az irányítását.

A bajnokság jelenleg Formula V8 3.5 néven szerepel, a Dentsu Aegis reklámügynökség tulajdonába került, és a World Endurance Championship betétfutama lesz, Alguersuari mégsem nyugodt, mert szerinte nincs megfelelően fizetőképes kereslet a juniorkategóriák üléseire.

Jövőre rengeteg újonc és még több fiatal pilóta indul majd az F1-ben, de az utánuk jövőknek nehéz dolguk lehetForrás: AFP/Toshifumi Kitamura

„A manapság jelentkező súlyos gondok nem csak a World Series problémái, hanem a nagy formulaautókat működtető összes bajnokságban jelentkeznek – vélte. – Az F3-as Európa-bajnokság, a GP2 és a World Series is szembesült azzal a sajátos problémával, amit a szülők okoznak. Ez a lényeg. A szülők és a pénz.”

„Egy versenyzőbe a szülőknek egy szezon teljesítéséhez nagyjából évente 700 ezer eurót (kb. 217,2 millió forintot) kell befektetniük. Az előző 2-6 évben könnyedén lehetett találni olyan versenyzőket, akik 1,3-2 millió eurót (403-620 millió forintot) is elköltöttek. Most viszont lehetetlen. A világgazdaság állása miatt az emberek nagyon-nagyon óvatosak. Nagyon súlyos helyzetbe kerültünk.”

Évente 200 millió forintba kerül ilyenekkel versenyezniForrás: Renault Sport

Alguersuari ezért megkereste az FIA-t, hogy szervezzenek találkozót a többi utánpótlás-bajnokság rendezőjével, ahol szeretne megoldást keresni a túl magas költségek leszorítására. Ő maga azonban úgy vélte, hogy a Formula V8 3.5 sem tud évi 650 ezer eurónál kevesebb pénzből működni.

Ha megnézzük a relatív költségeket, én nagyon büszke vagyok az autónk képességeire – szögezte le. Az autósportban a technológiának a versenyzőket kell szolgálnia, és nem a csapatokat vagy a mérnököket. Ha sportként akarunk erre az egészre tekinteni, akkor észszerűnek kell lennünk a költségek terén, hogy a tehetséges pilóták továbbléphessenek.”

Az olaszokat a Ferrari segítené

A nagy autógyárak önálló tehetségkutató és nevelő programokat működtetnek, köztük a Ferrari is. Bár a Ferrari Development Academy egyelőre nem termelt ki igazi sztárokat, az olaszok nem adják fel, és az foglalkoztatja őket, hogy a cégcsoport másik márkáját, az Alfa Romeót is visszahozzák az F1-be, és fiatal versenyzőknek adjanak lehetőségeket.

„Az Alfa Romeo adhat teret a fejlődésre a fiatal olasz pilótáknak – mondta Sergio Marchionne, az FCA és a Ferrari elnök-vezérigazgatója. – Közülük a legjobb, Antonio Giovinazzi már leszerződött hozzánk, de akadnak még mások is. Sokan közülük ülésre várnak. Az Alfa Romeo révén megteremthetnénk nekik ezeket az üléseket” – jelentette ki.

Átcímkézik Alfa Romeónak?Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke azt mondta, már egyeztetett is Mattia Binottóval, a Scuderia technikai igazgatójával egy esetleges technikai együttműködésről, de Marchionne lehűtötte a kedélyeket, szerinte „az időnek és a helynek is stimmelnie kell”, és még várni kell az Alfa visszatérésére.  

„Az a gond, hogy anyagilag az új modelljeink, a Giulia és a Stelvio folyamatban lévő bemutatásához vagyunk kötve. Várnunk kell még egy kicsit, de remélem, egy napon visszatérünk az F1-be.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!