Társoldalunk:

Rosberg elismeri, hogy az esélyesség lelassította

2016.11.30. 19:32

Veszített a tempójából, miután a vb-cím legfőbb várományosává lépett elő a szezon végén, és elég volt szállítania a 2. helyeket.

Onnantól, hogy Lewis Hamilton motorhiba miatt kiesett az 1. helyről Malajziában, majd Nico Rosberg megnyerte a Japán Nagydíjat, egyértelműen a német lépett elő a vb-cím legfőbb esélyesévé, hiszen az utolsó négy futamon már nem volt győzelmi kényszerben. 1993, Alain Prost negyedik sikere óta végül ő lett az első olyan világbajnok, aki a szezon utolsó négy futamából egyiket sem nyerte meg.

A 2016-ban kilenc – a csapattársánál eggyel kevesebb – győzelmet arató Rosberg elismerte, hogy az esélyesség terhe ösztönösen lelassította. "Ez volt a legjobb idényem, egyértelműen idén teljesítettem a legjobb futamaimat.

Az utolsó versenyeken, főleg az utolsón, viszont már nem a valódi Nicót láthatták

- mondta. - A teher lelassított. Nehéz volt, szóval örülök, hogy végül teljesítettem a küldetést."

A végén Rosberg nem kockáztathatottForrás: AFP/Karim Sahib

"Az utolsó versenyeken ugyanakkor a valaha volt legjobb Lewist láthattuk, mivel rajta nem volt akkora nyomás. Hihetetlenül motivált, koncentrált volt, keményebben dolgozott, mint valaha. Nem volt mit vesztenie."

"Az én vállamra komoly terhet rakott, hogy vezettem a tabellát, és tovább nehezítette a helyzetet, hogy éppen Lewis ellen kellett versenyeznem."

Rosberg az utolsó négy futamon a tűzzel játszott: Austinban sokáig előtte haladt Daniel Ricciardo, Mexikóban és Brazíliában Max Verstappen fenyegette a 2. helyét, Abu-Dzabiban pedig Hamilton feltartós húzása azt eredményezte, hogy ketten is 1,5 másodpercen belülre közelítették meg a célig.

A német pilóta hónapok óta változatlan hozzáállással versenyzett;

rendszeresen azt hirdette, hogy nem a vb-cím jár a fejében, hanem mindig kizárólag a soron következő futamra összpontosít.

Azt mondja, bevált ez a mentalitás.

"Csak idegessé tesz, ha túlságosan a tágabb képre koncentrálunk. Óriási a tét, nagy lelki teher a világbajnoki címért harcolni - nyilatkozta. - Nekem jól bevált, hogy mindent leegyszerűsítettem, a jelenben éltem, és nem ábrándoztam."

"A győzelmeim után is világos volt, hogy helytelen lenne a világbajnoki címre gondolnom, hiszem Lewis a csapattársam. Ő mindig megpróbál visszavágni, borzasztó nehéz legyőzni."

Rosberg a szezonzárón végül bírta a strapát: végrehajtott egy kemény előzést Verstappen ellen, és akkor sem remegett meg a keze, amikor két vetélytársát is megkapta a nyakába Hamilton visszafogott tempója miatt.

Több vetélytársa is méltatta a német versenyző teljesítményét, kijelentve, hogy megérdemelte a vb-címet, az F1-es csapatfőnökök viszont Lewis Hamiltont választották az év legjobbjának.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!