Vágólapra másolva!
Abu-Dzabiban kedden a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull „öszvére” is pályára gördült, hogy a 2017-es erőhatásokat szimulálva teszteljenek a Pirellinek. A gyártó közel százféle abroncstípussal kísérletezett.

A Pirelli nem lazafacázott a kedden, Abu-Dzabiban lebonyolított idei utolsó gumitesztjén: 96-féle gumikeveréket vizsgált a pályán három autóval, a Ferrariéval, a Mercedesével és a Red Bulléval. E három csapat ezúttal is olyan átépített modelleket bocsátott a gyártó rendelkezésére, amelyekkel közelítőleg szimulálni lehet a jövőre az új szabályok által növekvő erőhatásokat.

A Red Bullt Daniel Ricciardo és Max Verstappen, a Ferrarit Kimi Räikkönen, a Mercedest Lewis Hamilton és Pascal Wehrlein vezette – utóbbi azután ülhetett volán mögé, hogy

a háromszoros világbajnok rosszullétre panaszkodott néhány etap után, ezért kiszállt.

Összesen 331 kört, azaz gyakorlatilag hat futam távját teljesítették a Yas Marina Circuit-en. Ahogy korábban, úgy ezúttal sem tudták a csapatok, hogy egy adott etapra pontosan milyen összetételű abroncsokat kaptak.

Az autók sokkal agresszívebben néznek ki a széles 2017-es gumikkal Forrás: Pirelli

Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója azt mondta, a tervek szerint zajlott az utolsó tesztnapjuk, minden szükséges adatot begyűjtöttek.

"A kemény munka most kezdődik.

- tette hozzá.

Jövőre maguk a gumik is alaposan megváltoznak, a szélességüket és az átmérőjüket egyaránt megnövelik. A csapatoknak mindössze nyolc tesztnapjuk lesz a szezon előtt, hogy kipróbálják őket.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!