Vágólapra másolva!
A sport nagyura szívesen átalakítaná a versenyek menetét, de lehet, hogy a Forma-1 túl mimóza ehhez. Pedig szerinte a nézők, a tévétársaságok és a hirdetők is örülnének, ha két futamot rendeznének minden hétvégén.

Bernie Ecclestone ismét előhozakodott azzal az ötlettel, hogy a Forma-1-es nagydíjak lebonyolítását át kellene alakítani, és a megszokott formátummal szakítva inkább két versenyt kellene rendezni egy hétvégén. Szerinte ez nemcsak a rajongóknak, hanem a tévétársaságoknak és a hirdetőknek is tetszene.

Ecclestone szerint hétvégénként két versenyt kellene rendezni, ahogy például a GP2-ben, a DTM-ben és a WTCC-ben is teszik Forrás: AFP/Nelson Almeida

"Az emberek figyelmét már csak rövidebb időre lehet lekötni. Számos sportágban fontolgatják, hogy rövidítsenek a játékidőn - magyarázta a Sunday Times-nak. - "Át kell gondolnunk a koncepciót az egyetlen, hosszú futamról. Vonzó lenne a nézők, a tévétársaságok, a szponzorok, a hirdetők számára, ha lenne két 40 perces verseny, közte meg 40 perc szünet, ami alatt a pilótákat interjúvolni lehetne, az autókon pedig dolgoznának a szerelők."

"Az amerikai sportágakban szünetek vannak, mert az amerikai közönség nem képes koncentrálni.

A Forma-1 nagyura az eső miatt széttördelt Brazil Nagydíj kedvező nézettségi adatait hozza fel érvnek a reform mellett, ugyanis a több rajt által generált izgalom vonzotta a nézőket. Ugyanakkor hozzátette: "Nem tudom, van-e merszünk változtatni."A táv rövidítése azt is jelentené, hogy a jelenleginél kevesebb benzint kellene tölteni az autókba, melyek így gyorsabbak lennének.

Korábban Jenson Button is megemlítette, hogy a nagydíjhétvégék módosításával jobban meg lehetne szólítani a fiatalabb generációt. Tavaly a DTM meglépett egy ilyen reformot, és már ott is két futamot rendeznek minden helyszínen, akárcsak a GP2-ben vagy a WTCC-ben. A Forma-1-ben egyszer egyébként már előfordult, hogy előre eltervezetten két futamra bontottak egy nagydíjat: 1959-ben, a németországi AVUS-pályán a gumik miatti aggodalom vezetett ehhez.

Szingapúr már nem kér az F1-ből?

A szezon leghosszabb versenyeinek egyike rendre a Szingapúri Nagydíj, amely 2008-ban úttörőnek számított azzal, hogy a világbajnokság történetében először itt rendeztek éjszakai futamot. A pálya szerződése jövőre lejár, és úgy tűnik, nem akarnak hosszabbítani, mert nem éri meg nekik.

"Igen, Szingapúrnak sok pénzbe került a nagydíj, de sokat is termelt neki. - jelentette ki Ecclestone az Auto Motor und Sportnak. - Az ország egy csapásra több lett egy repülőtérnél, ahol át lehet szállni. Most úgy érzik, elérték a céljukat, és nem akarnak több nagydíjat."

A szingapúri versenyhétvége egy napjára átlagosan 73 ezren látogattak ki idén, holott tavaly még 87 ezer volt ez a szám, 2008-ban pedig meghaladta a 100 ezret.

Eközben az USA és a Mexikói Nagydíj nézőcsúcsot hozott.

A szervezők részéről nem kívánták kommentálni a nagydíj jövőjét érintő kérdéseket. A térségben kezd megcsappanni az érdeklődés a Forma-1 iránt – a szomszédos Malajziában szintén mérlegelik, hogy 2018-at követően maradjanak-e a világbajnokság állomásai között.

Ecclestone nyilván nem hullajtana könnyeket a távozó helyszínekért, ami egyébként megteremtené a lehetőséget, hogy újakat tuszkolhasson be a versenynaptárba, például egy második versenyt az USA-ban.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!