Vágólapra másolva!
A pénteki edzésnapon úgy tűnt, száraz pályán elég nagy a Mercedes előnye ahhoz, hogy legalább a 2. helyben biztos lehessen. Hamilton jó úton indult meg első interlagosi győzelme felé, mindez azonban semmit nem jelent, mert az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap zuhogni fog, ami boríthatja a papírformát.

Vajon ki lesz a brazíliai esőisten kegyeltje? Míg Nico Rosbergnek szurkolnia kell, hogy az Interlagos felett gyülekező felhők odébbálljanak, a Red Bullnál kifejezetten az esőért próbálnak imádkozni. A pénteki szabadedzéseken ugyanis úgy tűnt, ha az idő meleg, a pálya pedig száraz marad, semmi esélyük nem lesz elkapni a Mercedest, tehát többé-kevésbé Rosberg is biztos lehet legalább a világbajnoki győzelme szempontjából létfontosságú 2. helyben.

De vajon miért érdemes szorítania Lewis Hamiltonnak?

Komoly dilemma. Esőben nemcsak annak nagyobb a valószínűsége, hogy Rosberg több pontot veszít, hanem annak is, hogy vele történik valami, holott mese nincs, neki mindenképpen győznie kell.

Pénteken Hamilton tűnt az erősebbnek a Mercedes pilótái közül Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Steve Etherington

Sao Paulóban köztudottan szeszélyes az időjárás. Pénteken rendkívül meleg volt, 30-32 ºC fok, és mivel a szép, vakítóan fehér felhők sok árnyékot nem adtak, az aszfalt 50 fok fölé melegedett. „Ez a hőség fizikailag elég kemény, nemcsak nekünk a pilótafülkében, hanem a garázsban dolgozó srácoknak is – mutatott rá Hamilton. – A megfelelő balanszot sem könnyű megtalálni ilyen körülmények között, mert a gumik borzasztóan felforrósodnak."

Az előrejelzés szerint mindez megváltozik szombatra.

Már az éjjel eleredhet az eső, és az időmérő napján 60, a versenyén pedig 100 százalék, hogy esni fog.

Vasárnapra kifejezetten nagy zuhékat ígérnek, és jól tudjuk, ez Interlagosban mit jelent – a 2008-as vb-döntőre nyilván Hamiltont is felesleges emlékeztetni. De még ha valamilyen csoda folytán száraz is marad a pálya, mindenképpen hűvösebb lesz a péntekinél, maximum 21 fok, ami a gumik viselkedését óhatatlanul befolyásolni fogja.

Ez Daniel Ricciardo szerint azt jelenti, hogy az első két szabadedzésen szerzett tapasztalatokat gyakorlatilag ki lehet hajítani az ablakon. „A mai hosszú etapokon, különösen a végük felé, nem éreztem túl erősnek magunkat, ám ha a pálya lehűl, teljesen megváltozhat a kép – figyelmeztetett. – Természetesen megpróbálunk javítani, a holnap azonban egy másik történet lesz."

Rosberg megúszhatná szárazon

Ettől függetlenül érdemes átfutni, hogy a pénteki szabadedzések eredményei mit sugallnak. A legjobb időt mindkettőn Hamilton érte el, de kivételesen délelőtt volt a gyorsabb, mert a versenyzők többséghez hasonlóan már akkor bevetette a lágy keverékű gumikat, délután pedig túl meleg volt az aszfalt. Bár az interlagosi a második legrövidebb kör az egész versenynaptárban, a sok kanyar miatt jelentős a terhelés, a sűrű kigyorsítások különösen a jobb hátsó gumikat teszik próbára. „A lágyak szenvedtek" – ismerte el a Pirelli sportprogramját irányító Paul Hembery péntek délután.

Ilyen körülmények között a lágyak – amelyek a Pirelli szerint kb. 1,3 másodperccel gyorsabbak a közepeseknél (bár az időeredmények délután inkább 0,9 másodperces különbséget mutattak) – „első körös" gumik, azaz nem kell őket előkészíteni egy gyors körhöz. Az élmezőnyből egyedül Sebastian Vettel tudott javítani az idején a második körében.

A Ferrari nem volt átütő formában, de a hűvös kedvezhet nekik Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Dario Oliveira

„A pálya nagyon csúszott, meleg volt, szerintem mindenki küszködött a gumikkal – mondta. – Elég nehéz volt felvenni a ritmust. A hosszabb etapon kicsit jobban muzsikáltunk: nem láttam, a többiek mit csináltak, de én magabiztosabb lettem, ahogy egyre több kört tettem meg."

Ami az edzéstempót illeti, a Mercedes 5-6 tizeddel volt gyorsabb a Red Bullnál, és további 1-2 tizeddel a Ferrarinál.

Ez egy ilyen rövid, 71-72 másodperces körhöz képest meglehetősen nagy előny. Bár a pénteken rendszerint a középmezőnyben rejtőzködő Williamsek érdekes módon megkaparintották a 3-4. helyet a két Mercedes mögött, jórészt a célegyenesben hasznukra váló kis légellenállás jóvoltából, az időmérőn várhatóan nem tudnak majd szembeszállni a Red Bullokkal. A Ferrarinak pedig jól fog jönni, ha tényleg hűvösebb lesz, mert épp a héten ismerték el, hogy a meleg nem tesz jót nekik – ezt egyébként láttuk legutóbb, Mexikóban is, ahol emiatt kerültek hátra a rajtrácson.

A Brazil Nagydíj abból a szempontból szokatlan, hogy a Pirelli Interlagosban nem egy fokozattal lágyabb, hanem eggyel keményebb keverékkel bővítette a tavalyi repertoárját, konkrétan a kemény gumikat tálalta fel a lágyak és a közepesek mellé. Bár Hembery szerint ez ésszerű lépés volt, „hiszen ezen a pályán senki nem akarná a szuperlágyakat", a keményekre sem mutatkozott eszeveszetten nagy igény: a legtöbben 1, maximum 2 szettet rendeltek belőle a hétvégére.

Rosbergnek az lenne a legjobb, ha száraz maradna a pálya, de erre kevés az esély Forrás: AFP/Nelson Almeida

A péntek délelőtti edzésen a Force Indiák és a Williamsek, a délutánin pedig Kimi Räikkönen és Esteban Gutiérrez próbálták ki ezt a keveréket, így szombatra és vasárnapra senkinek nem maradt belőle egynél több új garnitúrája. Sőt, Valtteri Bottasnak és Felipe Massának egy sem.

A délutáni versenyszimulációkat mindenki egyforma forgatókönyv szerint bonyolította le, előbb a lágy, aztán a közepes keverékű Pirelliken teljesítve egy-egy hosszabb etapot. Az egyetlen kivétel a Ferrari volt: a 250. nagydíjára készülő Räikkönen a kemény gumikon kezdett, az etapját azonban meg kellett szakítania, mert a fékhűtő csatornába kerülő sisakfólia miatt túlmelegedett az egyik fékje, míg Vettel előbb ment a közepes, és utána, az edzés végén a lágy keveréken. Így az ő eredményeit a pálya állapotának folyamatos változása miatt nehéz közvetlenül a többiekéhez hasonlítani, pedig a teljes etapokat nézve ő volt a leggyorsabb, 1 századdal még Hamiltont is megelőzte.

A délutáni hosszú etapok a lágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp) Forrás: Farkas Péter - Origo

A lágyakon Rosberg teljesítette a leghosszabb etapot, ő 14 kört tett meg rajtuk egyhuzamban. Az első 7 „jó" kör átlagából indultam ki, mivel az öt élcsapat versenyzői minimum ennyit mind megtettek.

Az átlagok a lágy gumikon
Az első 7 jó kör, zárójelben az etap hossza

1. Hamilton 1:16:039 (11 kör)
2. Vettel 1:16.104 (9 kör)
3. Verstappen 1:16.492 (9 kör)
4. Rosberg 1:16.511 (14 kör)
5. Ricciardo 1:16.622 (8 kör)
6. Hülkenberg 1:16.968 (11 kör)
7. Massa 1:17.025 (9 kör)
8. Pérez 1:17.277 (9 kör)
9. Bottas 1:17.306 (10 kör)

Vettel eredményével az előbb említett okokból óvatosan kell bánni, két dolog azonban feltűnő. Az egyik, hogy a Red Bullok a többieknél hamarabb elhasználták a lágy gumikat: a 9. körük már 2 másodperccel lassabb volt a 2.-nál, míg Vettel és Hamilton csak 2 tizedet vesztett ugyanebben a szakaszban, a Williamsek 1-1,5 másodpercet, Rosberg pedig még gyorsult is. Ő ennek ellenére azt mondta, „a lágy gumik teljesítménye elég durván romlik a hosszú etapok alatt, a hátsók még hólyagosodtak is." Ez a jelenség persze bizonyára megszűnik majd, ha lehűl az idő.

Rosberg átlaga így is majdnem fél másodperccel elmaradt Hamiltonétól; az időmérős eredményük között csupán 3 századnyi különbség volt, és a pálya első két szektorában ő érte el a jobb részidőt, mégis Hamilton tűnt az erősebbnek.

Ha száraz maradna a pálya, a brit versenyző jó úton haladna első interlagosi győzelme felé.

Persze vizen is nagyon penge, ezt tudjuk róla, de esőben minden sokkal kiszámíthatatlanabb, ő sem vehet biztosra semmit.

A délutáni hosszú etapok a közepes gumikon (X: kör, Y: köridő, mp) Forrás: Farkas Péter - Origo

A közepes gumikon a Red Bull sem küszködött olyan gyors elhasználódással, mint a lágyakon, Ricciardo – aki maratoni, 23 körös etapot húzott le – az első 16 körében alig lassult. Verstappen úgy vélte, főleg egy mért körben kell visszatalálniuk a helyes útra, miután az első edzést követően elvégzett beállítási változtatásokkal letértek róla. „A Mercedes szerintem túl messze van tőlünk, de a mögöttük lévő bolyban versenyképesek vagyunk – jelentette ki a holland. – Remélem, vasárnap esni fog, mert ez eltüntetheti a hátrányunkat, és esélyessé tehet minket a győzelemre."

Az átlagok a közepes gumikon
Az első 7 jó kör, zárójelben az etap hossza

1. Hamilton 1:16.204 (16 kör)
2. Rosberg 1:16.290 (8 kör)
3. Verstappen 1:16.501 (21 kör)
4. Ricciardo 1:16.518 (23 kör)
5. Vettel 1:17.023 (16 kör)
6. Massa 1:17.116 (18 kör)
7. Hülkenberg 1:17.349 (15 kör)
8. Pérez 1:17.442 (12 kör)
9. Bottas 1:17.448 (22 kör)

A Ferrari pénteken sem egy mért körben, sem a hosszú etapokon nem tűnt igazán erősnek, de az utóbbi hétvégéken láttuk, hogy a versenytempójuk vasárnap sokkal jobb lehet a péntekinél, és mint már szó volt róla, a hűvös kedvezhet nekik. A Williams és a Force India között pedig ismét kiélezettnek ígérkezik a küzdelem: az utóbbi öt futamból csak egyszer (Austinban) fordult elő, hogy a grove-iak szereztek több pontot, ha azonban a jó egykörös tempójukat át tudják menteni szombatra, a futamon lépéselőnybe kerülhetnek, mert a versenytempójuk a jelek szerint egy szinten van a riválisukéval.

– árulta el a Williams vezető versenymérnöke, Rob Smedley. Massa rendszerint jól megy Interlagosban, ráadásul az utolsó Brazil Nagydíjára készül, ami külön löketet adhat neki.

Pénteken még ártalmatlanok voltak a felhők Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Mason

Az mindenesetre szinte biztos, hogy sok kerékcserére lesz szükség: ha változékony lesz az idő, akkor azért, ha meg száraz, akkor azért. A Brazil Nagydíjon a 2 és a 3 kiállás között ingadozik a mutató, a tavalyi verseny első három helyezettje (Rosberg, Hamilton és Vettel) háromszor, míg a mögöttük végző trió (Räikkönen, Bottas és Hülkenberg) kétszer járt a bokszban. Az első etapot jellemzően csak 10-15 körig érdemes elnyújtani; Rosberg úgy nyert, hogy a 13., a 33. és a 48. körben váltott új gumikra, mindig egy-egy közepes szettre.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!