Vágólapra másolva!
Az időmérője nem úgy alakult, ahogy azt a Q1 alapján elképzelte, de biztos benne, hogy a 13. helyről indulva is felejthetetlen lesz az utolsó Brazil Nagydíja. A Williamseket az első abroncsok hagyták cserben a Q2-ben.

A konstruktőri bajnokság 4. helyéért küzdő Williams csalódottan zárta a Brazil Nagydíj időmérő edzését, miután fő riválisukkal, a Force Indiával ellentétben egyik autójuk sem jutott be a Q3-ba. Pedig egészen a Q2 utolsó néhány percéig úgy tűnt, ott lehetnek az utolsó szakaszban, ekkor azonban

hirtelen megváltozott az autójuk viselkedése.

"Kár ezért az eredményért, mert arra számítottunk, hogy könnyedén bejutunk a Q3-ba - kesergett a 13. rajthelyet megszerző Felipe Massa, aki az idény végén visszavonul, ezért a hétvégén utoljára versenyezhet a hazai közönsége előtt. "A Q1 után még magabiztos voltam, minden jól alakult. A Q2 végén viszont hirtelen megváltozott az autóm viselkedése, nem működtek az első abroncsok, és alulkormányzott lett az autóm. Nem tudom, mi történt, de nagyon bosszantó volt, és nem tudtam javítani a köridőmön."

Massa szeretne örömet okozni a szurkolóinak Forrás: AFP/Nelson Almeida

A brazil a gyenge rajthely ellenére is könnyen talál motivációt a versenyre, szeretné egy jó eredménnyel megajándékozni a rajongóit. "Hallottam, hogy a tömeg most is az én nevemet skandálta, éreztem a felém áradó szeretetet. Ezt soha nem fogom elfelejteni, és holnap valószínűleg még jobb lesz a hangulat a lelátókon. Mindent megteszek azért, hogy örömet szerezzek nekik - ígérte. - A közönség szeretete rendkívül motiváló, nagyon elszántan készülök a versenyre.

Valtteri Bottas 1 tizeddel futott jobb kört Massánál, ez a 11. helyre volt elég. A finn a csapattársához hasonlóan arra panaszkodott, hogy az időmérőn váratlanul lett rosszabb a Williams teljesítménye. "Az egész hétvége során nagyon jó volt a tempónk, a beállításokkal is elégedettek voltunk. Az időmérőn azonban valamiért nem voltunk elég gyorsak, néhány autó pedig meglepően jó tempóra volt képes - magyarázta. - Szerintem a hűvös időjárás miatt nem tudtunk mindent kihozni az autónkból, de a holnapi verseny fog igazán számítani. Megint a Force Indiával kell megküzdenünk, és a rajthelyünk miatt nálunk lehet a stratégiai előny."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!