Vágólapra másolva!
Az istálló egyik pilótája sem teljesen elégedett a Brazil Nagydíj időmérő edzésén elért eredményével, de úgy érzik, vizes pályán lenne esélyük a Mercedes ellen. Verstappen nem fog óvatosabban vezetni a németek kedvéért.

A Red Bull versenyzői már a Brazil Nagydíj időmérő edzése előtt tudták, hogy száraz pályán nem lesz esélyük a Mercedes legyőzésére, de arra talán ők sem számítottak, hogy a Ferrari is befér eléjük. Kimi Räikkönen mindkét Red Bull-pilótát megelőzte,Daniel Ricciardo pedig Sebastian Vetteltől is kikapott, de az osztrák csapat versenyzői

remélik, hogy a vasárnapra jósolt eső miatt ennek nem lesz sok jelentősége.

Max Verstappen egyébként is közel járt ahhoz, hogy a Mercedesek mögött ő szerezze meg a legjobb rajthelyet, csupán 8 századdal kapott ki Räikkönentől. "Az első szektorom egész jól alakult, 2 tizeddel gyorsabb voltam nála, de a 8-as kanyar előtt valamiért elment a tapadás - nyilatkozta az edzés után. - A hátsó abroncsaim onnantól kezdve nem működtek rendesen. Így is elég közel végeztünk Kimihez, tehát viszonylag elégedettek lehetünk."

Verstappen szerint még körülbelül 50 lóerőre lenne szükségük ahhoz, hogy bármilyen körülmények között harcba tudjanak szállni a Mercedesszel, de vizes pályán akár már Brazíliában is legyőzhetik őket. "Esőben mindenképpen közelebb kerülnénk hozzájuk, szerintem lenne is esélyünk ellenük. A mi autónk jobban szereti a vizet, mint a Mercedes, és én is imádok esőben vezetni - mondta a holland. - Ma is eleredt néha az eső, de holnapra még rosszabb időt jósolnak, én reménykedem benne, hogy tényleg így lesz."

Verstappen bízik benne, hogy esőben a Mercedesek elé kerülhet Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Noha Toto Wolff az édesapján keresztül arra kérte az agresszív vezetési stílusáról híres Verstappent, hogy az utolsó két futamon vezessen óvatosabban, és ne avatkozzon bele a két Mercedes-pilóta világbajnoki küzdelmébe,

a 19 éves holland nem fog változtatni a vezetési stílusán.

"Vajon mit szólna Christian (Horner) és Helmut (Marko), ha a kedvükért visszafognám magam?" - kérdezett vissza, amikor a Sky Sports a telefonhívásról érdeklődött.

Ricciardo csalódott

Ricciardónak még nagyobb szüksége lenne a beígért esőre, mert a három élcsapat versenyzői közül ő végzett a legrosszabb helyen, csak az 5. rajtkockából indulhat. "Kicsit csalódtam magamban és az utolsó körömben. Az első szektorom jól sikerült, de utána túl biztonságosan vezettem, és nem hajtottam elég keményen - magyarázta. - Túl óvatos voltam,

"Már a hétvége előtt is vasárnapra jósolták a legtöbb esőt, és remélem, igazul lesz - tette hozzá. - A változékony időjárás izgalmasabbá teheti a versenyt. Azt nem gondolom, hogy az egész futam alatt szakadni fog az eső, de elég lenne néhány kisebb zápor, hogy intermediate gumikra kelljen váltanunk. Remélem, tényleg esni fog, mert az segítene nekünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!