Társoldalunk:

A Ferrari nem szór több pénzt a Forma-1-re

2016.11.11. 18:59

Sergio Marchionne szerint a jövőben ésszerűbben kell beosztaniuk a forrásaikat. Tanult az idei év csalódásából, ezért a 2017-es szezonnal kapcsolatban nem bocsátkozik jóslatokba.

A Ferrari köztudottan a legnagyobb költségvetéssel rendelkező Forma-1-es istálló, és eddig a 2014-ben kinevezett elnök, Sergio Marchionne sem sajnálta a pénzt a projektre. Az olasz azonban a napokban kijelentette, szerinte a Ferrari feltámadásához nincs szükség több pénzre, inkább a meglévő forrásaik hatékonyabb felhasználására kell törekedniük.

Már az összes pénzt beleöltem ebbe a projektbe, amit szerettem volna - nyilatkozta Marchionne. - A pénz soha nem állt a fejlődésünk útjába, de mostantól okosabban kell gazdálkodnunk a forrásainkból."

Marchionne rámutatott, hogy az elmúlt években lezajlott teljes átszervezéshez is sok pénzre volt szükség, és reméli, hogy a jövőben az eredményeken is meglátszanak majd a költekezés hatásai. A 2017-es szezonnal kapcsolatban azonban nem szeretne jóslatokba bocsátkozni, mert nem szeretne úgy járni, mint idén. A Ferrari ugyanis rendkívül magabiztosan várta a 2016-os évet, és a világbajnoki címért szerettek volna harcolni, ezzel szemben még futamot sem sikerült nyerniük.

Nem a pénzen múlik a Ferrari sikereForrás: PEDRO PARDO/Pedro Pardo

"Jól ráfáztam, amikor megbíztam a csapaton belüli becsléseinkben, amelyek a 2015 és 2016 közötti javulást vetítették előre. Ez többé nem fog előfordulni - jelentette ki. - Először látnunk kell, mire képes a 2017-es autónk a pályán."

Még idén is javulnának

A Ferrari még az idei szezonról sem mondott le teljesen, gőzerővel dolgoznak azért, hogy pozitívan zárják a 2016-os évet. "Továbbra is afelé haladunk, hogy visszatérjünk az élre, de természetesen az elmúlt időszak eredményeivel nem vagyunk elégedettek - mondta. - Az idény utolsó harmadában ezért további átszervezéseket végeztünk."

"Van egy újonnan felépített csapatunk, amely a technikai megoldásokért felel, és ezzel alapvetően két célt szeretnénk elérni. Az egyik az, hogy ezt a nem túl dicsőséges szezont a lehető legjobb formában fejezzük be. A másik, még fontosabb cél pedig az, hogy a megfelelő módon fejezzük be a 2017-es autónk tervezését, és ezzel biztosítsuk, hogy jövőre versenyképesek legyünk a pályán."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!