A Ferrari szándékosan nem foglalkozik a lassú pályákkal

Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, USA Nagydíj
VETTEL Sebastian (ger) Ferrari SF16-H team scuderia Ferrari action during the 2016 Formula One World Championship, United States of America Grand Prix from october 21 to 23 in Austin, Texas, USA - Photo Frederic Le Floch / DPPI.
Vágólapra másolva!
Maurizio Arrivabene elmagyarázta, hogy szerinte mi az oka az austini formahanyatlásuknak. A jövő évi autó sikerének rendelik alá az idei eredményeket.

Bár az austini első szektor ránézésre emlékeztet a szuzukai pályáéra, a Ferrari az USÁ-ban mégsem tudott olyan gyors lenni, mint Japánban, ahol végül szintén lemaradtak a dobogóról. Kimi Räikkönen egy elrontott kerékcsere után kiesett, Sebastian Vettel pedig pár körrel a leintés előtt kénytelen volt a bokszba hajtani a hátsó szárnyába beszorult gumidarab miatt, de a tempójuk sem volt elég jó ahhoz, hogy a dobogóért küzdhessenek.

„Ezen a pálya nagy leszorítóerőt követel meg, nem hasonlítható össze Szuzukával – magyarázta Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke. – Szuzukában tettünk néhány lépést előre, és ennek örültünk, de (az austini) pálya teljesen más, mert nagyobb leszorítóerőre van szükség.”

Nem voltak elég gyorsak Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

„A versenytempónk nem volt olyan rossz, főleg a pénteki és szombati nappal összehasonítva, de képtelenek voltunk feljutni a dobogóra.”

Arrivabene nyáron kénytelen volt elismerni, hogy a barcelonai futam óta nem léptek előre a leszorítóerő terén,

Vettel viszont úgy vélte, hogy Silverstone-nal összehasonlítva Szuzukában már jobb helyzetben voltak. A csapatfőnök viszont már kezdi unni, hogy mindig erről kérdezik őt.

„Ha elkezdünk egy idei probléma megoldására összpontosítani, időt veszítünk a jövő évi fejlesztések terén. Ez az oka annak, hogy a szuzukaihoz hasonló, kisebb leszorítóerőt igénylő pályákra koncentrálunk, mert az ott kipróbált és bevált alkatrészek adatait felhasználhatjuk a jövő évi autóhoz.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!