Vágólapra másolva!
A német úgy érzi, a Ferrari a futamon egy szinten volt a Red Bull-lal, és a virtuális Safety Car nélkül a taktikája is működhetett volna Austinban. A Ferrarit megbüntették Räikkönen veszélyes kiengedéséért.

Az USA Nagydíj után a Ferrari mindkét versenyzője egyetértett azzal, hogy az autójuk sokkal versenyképesebb volt a futamon, mint az időmérő edzésen, a dobogóra viszont egyiküknek sem sikerült felállnia. Kimi Räikkönen egy elrontott bokszkiállás után kiesett,

Sebastian Vettel taktikáját pedig egy virtuális Safety Car-fázis tette tönkre.

Vettel hosszabb első etapot teljesített a szuperlágy abroncsokkal, mint a riválisai, majd egy rövid, 15 körös etap következett a lágy keveréken, mielőtt közepes gumikra váltott. Közvetlenül ezután Max Verstappen kiesése miatt be kellett vetni a virtuális Safety Cart, ez pedig azoknak a pilótáknak kedvezett, akik még nem hajtották végre a második kerékcseréjüket.

"Szerintem jó versenyünk volt - nyilatkozta a négyszeres világbajnok a futam után. - A többiek korábban kiálltak előlünk a bokszba, ezért volt rá esély, hogy előnyt kovácsoljunk az eltérő taktikánkból. A közepes gumikért azért álltam ki olyan korán, hogy Max előtt maradhassak a pályán, de 1-2 körrel később virtuális Safety Carra volt szükség, ami nem volt ideális."

Vettelnek pont rosszkor jött a virtuális Safety Car Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Vettel úgy érzi, a VSC nélkül "a dobogót is megcélozhattuk volna." Végül be kellett érnie a 4. hellyel, de a Ferrari tempója miatt pozitívan értékelte a versenyt.

a verseny nagy részében egy szinten voltunk a Red Bull-lal. Azt persze sajnálom, hogy nem sikerült mindkét autóinkkal célba érnünk" - utalt Räikkönen kiesésére.

Räikkönen nem érti, mi történt

A finn versenye a 39. körig tartott, ekkor állt ki az utolsó kerékcseréjére. A bal hátsó kerekét nem sikerült megfelelően rögzíteni, ennek ellenére kiengedték a bokszból, de pár másodperc múlva már arra utasították, hogy azonnal állítsa le az autóját. A finn még visszagurult a bokszutcába, de a futamot nem tudta folytatni, pedig az autójával ő is elégedett volt.

"Gondjaink voltak a bokszkiállásnál, a kereket nem sikerült 100 százalékosan rögzíteni. Már fent volt a kerék, de mégis volt valami baj, szikrákat is láttam. Nem tudom, mi történt, ezt mindenképpen ki kell vizsgálnunk - magyarázta. - Az autóm egyébként jól viselkedett, de ez nem sokat számít, ha nem érünk célba. Talán felvehettük volna a versenyt a Red Bullokkal, de ezen a hétvégén nem volt szerencsénk."

A Ferrarit a futam után meg is büntették,

amiért veszélyhelyzetet idéztek elő Räikkönen kiengedésével, 5000 eurós pénzbírságot róttak ki rájuk. "Ki kell derítenünk, miért kaptam meg a zöld jelzést. Valamin változtatnunk kell, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő. Ha a lámpa zöldre vált, egyértelmű, hogy elindulok, nem tudtam, hogy valami gond van" - nyilatkozta a 2007-es világbajnok.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!