Vágólapra másolva!
Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője úgy véli, a pontverseny éllovasa az idén sokkal jobban teljesít a versenyeken, de nincs könnyű dolga, mert Hamilton is mindig meg tud újulni.

Négy futammal az idei F1-es világbajnokság vége előtt Nico Rosberg vezeti a pontversenyt csapattársa, Lewis Hamilton előtt, ráadásul az előnye 33 pontra nőtt, így már a német pilóta a végső győzelem elsőszámú esélyese. Rosberget az elmúlt két év során Hamilton legyőzte, még úgy is, hogy 2014-ben szintén hátrányból kellett felállnia, Rosberg viszont az idén javítani tudott a teljesítményén.

„Nico hihetetlenül erős versenyző, és az elmúlt három év során láthattuk, hogy iszonyúan jól tud szerepelni az időmérőkön – nyilatkozta Paddy Lowe, a Mercedes technikai csapatvezetője. – Az idén viszont a versenyeken is sokkal jobban szerepel” – tette hozzá.

Szoros versenyben vannak Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Lowe nem csupán Rosberg tempóját, hanem az általános teljesítményét kiemelte, ebbe az is beletartozik, hogy a korábban viszonylag könnyen legyőzhető pilótából magáért kiálló, agresszív ellenfél lett, még akkor is, ha ez az idén már háromszor is büntetéshez vezetett.

Bár Rosberg már megengedheti magának, hogy minden futamon egy hellyel Hamilton mögött érjen célba, a német versenyző korábban azt nyilatkozta, hogy nem változtat a hozzáállásán, és továbbra is Hamilton legyőzésére törekszik. Lowe szerint nem lesz könnyű dolga, mert Hamilton is minden évben egyre jobb teljesítményt nyújt.

Most Rosberg áll jobban, de Hamilton bármikor ismét átveheti a vezetést Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Nico csak nagyon-nagyon nehezen tudja legyőzni őt, és ez bizonyos szempontból Nico számára nagyon szerencsétlen, mert igen erős csapattársa van.

Ez szenzációs. Láthatjuk, hogy ők ketten egyre magasabb szintre húzzák a másikat. Monzában Lewis volt hihetetlenül erős, aztán Szingapúrban Nico. Erre van szükségünk, hogy mindig új mércéket állítsanak fel a másiknak.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!