Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő a sajtótájékoztatók kötelező elemein részt vett, a Mercedes saját rendezvényén azonban nem is válaszolt újságírói kérdésekre, hanem egy rövid monológ után kisétált a teremből.

Kisebb botrány kerekedik abból, hogy Lewis Hamilton az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján látványosan unatkozott, és miközben a többiek válaszoltak a kérdésekre, ő a telefonjával videókat készített versenyzőtársairól és a saját magáról, majd azokat vicces filterekkel látta el.

A Snapchat nevű közösségi oldalra feltöltött tartalmakat Hamilton a mellette ülő Fernando Alonsónak is megmutatta, és együtt jót derültek, mire Dan Knutson, az ausztrál Auto Action és a Speedsport tudósítója megkérdezte, hogy megosztják-e a nyilvánossággal a mulatság tárgyát. Hamilton erre magyarázkodni kezdett, azt mondta, csak mókáztak egy kicsit, mert a sajtótájékoztatók mindig ugyanolyanok.

Az FIA csütörtöki sajtótájékoztatója úgy indult, mint bármely másik - további képek a galériában! Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Hamilton viselkedését több brit újságíró is „tiszteletlennek” nevezte, ezért a világbajnoki címvédő a Twitteren nyomatékosította, hogy nem a sajtó képviselőivel vagy a rendezvény moderátorával volt gondja, de javasolta, hogy módosítsanak a sajtótájékoztató formátumán. Úgy tűnt, hogy a téma ezzel lezárult, a Mercedes versenyzője azonban váratlanul levágott egy monológot az újságírók előtt a Mercedes saját, időmérő utáni sajtótájékoztatóján, majd egyszeren távozott a teremből.

„A mosoly hamarosan eltűnik az Önök arcáról – közölte az egybegyűltekkel. – Úgy döntöttem, hogy nem válaszolok a kérdéseikre. A legnagyobb tisztelettel úgy vélem, sokan Önök közül szuperül támogatnak engem, és remélem, hogy tudják is, kikre gondolok.

„Volt ez az igen ártalmatlan ügy, és ha tiszteletlen voltam Önökkel, vagy úgy érzik, hogy az voltam, akkor őszintén mondom, hogy nem ez volt a szándékom, csupán mókáztunk egy kicsit. Az sokkal tiszteletlenebb volt, amit utána sokan összeírkáltak rólam. Ebben a helyzetben olyan döntést kell hoznom, ami sajnálatos módon azokat is érinteni fogja, akik nagyon támogattak.”

„Nos, a továbbiakban nem sokszor akarok itt ülni az ilyen ügyek kedvéért. Nagyon sajnálom, és remélem, hogy jól töltik a hétvége hátralevő részét” – mondta, majd a helyszíni tudósítások szerint elsétált.

Ez várhatóan nem az utolsó felvonás a történetben,

mert amennyiben Hamilton a dobogón végez a Japán Nagydíjon vagy a pályafutása bármelyik hátralévő versenyén, formálisan köteles válaszolnia az újságírók kérdéseire az FIA sajtótájékoztatóin.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!