Vágólapra másolva!
A Japán Nagydíj első edzésnapja a malajziaival szinte teljesen megegyező erőviszonyokat mutatott. Egy mért körben látszólag a Ferrari volt a gyorsabb, de úgy tűnik, valójában megint a Red Bull jelent komoly fenyegetést a Mercedesre. Több okból is…

A Malajziai Nagydíj pénteki edzésnapja óta eltelt egy hét, de az adatokat elnézve olyan, mintha visszautaztunk volna az időben: a csapatok Szuzukában szinte pontosan ott folytatták, ahol Szepangban abbahagyták. Az erőviszonyok egy mért körben és a hosszú etapokon is nagyon hasonló képet mutattak, ami jó hír, mert

azt ígéri, hogy a Mercedes számára a vasárnapi verseny sem lesz sétagalopp.

Malajziában Daniel Ricciardo vezetésével kettős győzelmet aratott a Red Bull, ehhez azonban szükség volt a Mercedes balszerencséjére is. Ha Nico Rosberget nem forgatják meg a rajtnál, és Lewis Hamilton motorja nem robban fel 16 körrel a verseny vége előtt, minden bizonnyal szokás szerint az Ezüstnyilak nyertek volna. A Red Bull vasárnap nem volt annyira közel hozzájuk, mint a péntek esti hosszú etapok során, ezért a szuzukai eredményeket is óvatosan kell kezelnünk, de Hamiltonnak kétségkívül igyekeznie kellett, hogy kiépítse a második bokszkiálláshoz szükséges előnyt Verstappennel szemben. A Red Bullnál meg vannak győződve róla, hogy ez hozzájárult a motorhibájához, mert nem vehette vissza a teljesítményt.

Pénteken Rosberg motorja kezdett füstölni - katt a galériához! Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A kiesésének még Japánban is lehetnek következményei. A Mercedes vizsgálata szerint a hirtelen olajnyomás-csökkenés után pár másodperccel megadta magát egy hajtórúd csapágya, de hogy mindezt pontosan mi idézte elő, azt egyelőre nem sikerült kideríteniük, vagy legalábbis nem árulták el. Elővigyázatosságból azonban ettől a hétvégétől óvatosabban, kevésbé agresszívan fogják használni a motorjukat, s bár Rosberg csütörtökön azt állította, ez nem lesz érzékelhető a teljesítményén, Paddy Lowe elismerte, hogy ez nem egészen igaz.

„Ha pedánsak akarunk lenni, nem az.

– mondta a Mercedes technikai igazgatója a Sky Sportsnak. – A korábbinál nagyobb viszkozitású olajról van szó, amely így kicsit nagyobb súrlódással jár, de csekély eltérésekről beszélünk."

Ám ha a Red Bull olyan közel lesz hozzájuk, mint Szepangban volt, már ennyi is befolyásolhatja az esélyeket. Ráadásul a szuzukai péntek sem múlt el ijedség nélkül a Mercedes számára, a délutáni edzésen ugyanis sűrű füst tört elő Rosberg autójának kipufogójából, amikor a garázsból kikanyarodott a bokszutcába. Nem a megszokott olajtúltöltés állt a háttérben, a Mercedes hosszú másodpercekig füstölgött magában a bokszkijáratnál, mielőtt az irányítóközpontból megadták Rosbergnek a zöld jelzést. A probléma nem jött elő többször, de Lowe elismerte, hogy aggasztó volt.

A pénteki eredmények alapján a Mercedesnek megint nem lesz nyugta a Red Bulltól - katt a galériához! Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Mason

„Igen, rendes füstfelhő jött az autóból – erősítette meg. – Természetesen nekünk is feltűnt a dolog, egyelőre azonban nem tudjuk, mi okozta. Megpróbálunk utánajárni." És nem ez volt az egyetlen furcsaság a motorjukkal kapcsolatban: Hamilton a délelőtti edzés elején panaszkodott a rádión, hogy az övé nem húz rendesen. Egyébként mind neki, mind Rosbergnek két egysége maradt a szezon végéig. Egy újabb meghibásodás pillanatok alatt fejtetőre állíthatja a világbajnoki esélyeket –

Rosberg 23 pontos előnye azonnal el is szállhat, ha a Hamilton által emlegetett „felsőbb hatalom" esetleg kiegyenlíti a számlát, és ezúttal ő jár pórul.

Ha pedig a Mercedes versenyzőinek menekülniük kell a Red Bullok elől, ennek még nagyobb lesz a valószínűsége.

A Ferrari csak harmadik

Ha csak a legjobb köridőket nézzük, megint a Ferrari tűnik a Mercedes legközelebbi üldözőjének, ez a kép azonban duplán csalóka. Kimi Räikkönen úgy közelítette meg 3 tizedmásodpercre Rosberget, hogy – akárcsak Szepangban – elégedetlen volt az autójával. „A köridő egészen rendben volt, érzésre viszont nem voltam kibékülve az autómmal, az alulkormányzottság miatt folyamatosan harcolnom kellett vele a pálya első részén – árulta el. – Nem volt igazán kellemes, úgyhogy az időeredményem meglepett."

Ez akár jó hír is lehetne, mert ha a Ferrarinak szombatra sikerül dűlőre jutnia a balansszal, ahogy Sebastian Vettel reméli, még közelebb kerülhetnek a Mercedeshez.

Igen ám, csakhogy pénteken valójában egy mért körben sem voltak gyorsabbak a Red Bullnál, vagy legalábbis nem feltétlenül.

Räikkönen majdnem fél másodpercet vert Verstappenre, de ez azzal magyarázható, hogy mindkét Red Bullnak meg kellett szakítania az időmérő-szimulációját, amikor Esteban Gutiérrez autója lerobbant, ezért a VSC-fázist rendeltek el. Ricciardo nem is próbálkozott újra, mivel addigra úgyis túl sokat kivett a lágy gumiszettjéből, míg Verstappen pár perccel később újra nekifutott ugyan a gyors körének, de már az ő gumijai sem voltak tökéletes állapotban.

A hosszú etapos eredmények szokás szerint pontosabban megmutatják a versenyen várható erőviszonyokat. A lágy Pirellin szinte mindenki lebonyolított egy szimulációt, hiszen azt a Q3 résztvevőinek a futam elején gyakorlatilag biztosan be kell majd vetniük, és tavaly nem is volt használatban itt (akkor csak a kemény és a közepes keveréket vitték el a Szuzukába). Ráadásul körönként kb. 1,5 másodperccel gyorsabb a közepesnél, ami jelentős különbség. Igaz, a hétvége folyamán csökkenhet, hiszen a pénteken még nyers aszfaltra a következő napokban több gumi kerül – már ha a csapatok nem kapnak a nyakukba egy jókora zuhét. Pedig ez az előrejelzések szerint valószínűnek látszik; úgy tűnik, szombaton és vasárnap délelőtt is eshet, noha az időmérőre és a versenyre felszáradhat a pálya.

A hosszú etapok a lágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp) Forrás: Farkas Péter - Origo

Ami a lágy gumikat illeti, azokkal Räikkönen érte el a legjobb átlagot, ez azonban megint csalóka. Egyfelől ő csak 5 mért kört tett meg, kevesebbet a többieknél, másfelől azt is az edzés végén, és akkor feltehetően már jobbak voltak a pályaviszonyok, mint amikor az ellenfelei használták ezt a keveréket. A Mercedesek és a Red Bullok etapjai viszont összehasonlíthatóak voltak – mind a négyen 8/9 kört töltöttek egyhuzamban a pályán –, az eredmény pedig ínycsiklandóra sikerült.

Hamilton, Ricciardo, Verstappen és Rosberg átlagát 5 századmásodperc fedi le,

ha csak az első 5 jó kört vesszük számításba (ezt az etapok eltérő hossza és a sűrű forgalom indokolja).

Az átlagok a lágy gumikon
(Az első 5 jó kör, zárójelben az etap mért köreinek száma)

1. Räikkönen 1:37.765 (5 kör)
2. Hamilton 1:37.867 (9 kör)
3. Ricciardo 1:37.875 (9 kör)
4. Verstappen 1:37.896 (8 kör)
5. Rosberg 1:37.913 (9 kör)
6. Pérez 1:38.969 (11 kör)
7. Hülkenberg 1:39.187 (8 kör)
8. Bottas 1:39.491 (6 kör)
9. Massa 1:39.621 (9 kör)
10. Alonso 1:40.473 (12 kör)
11. Button 1:40.730 (8 kör)

Érdemes megjegyezni, hogy Hamilton a 6-7. körében futotta a két legjobb idejét, akkor épp sokkal gyorsabb volt mindenkinél. Verstappen is jó tempót ment, de a 6. körtől lassulni kezdett. Ricciardo vele és Rosberggel is tartotta a lépést. Sergio Pérez a Force Indiával meglepően kiegyensúlyozott 11 kört húzott le, míg Felipe Massa nemcsak lassabb volt nála, hanem durvább gumikopással is küszködött. A sorból leginkább Fernando Alonso lógott ki, aki szemlátomást jól bánt a Pirellikkel: a 7. köréig egyre gyorsult, és utána is csak kis mértékben lassult.

A lágy mellett egyelőre a kemény keverékű gumi tűnik a nyerőnek - katt a galériához! Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Míg a malajziai hőségben ugyanezt a három keveréket használták, ott a hőfáradás jelentette a komolyabb gondot, a különösen az első szektor S-kanyarjai révén nagy oldalterheléseket felléptető Szuzukában viszont inkább a klasszikus értelemben vett gumikopás a probléma. Verstappen például már néhány kör után berádiózott, hogy a bal első kerekéről cafatokban szakad le a gumi, és az aszfaltot be is borította a morzsalék. A versenyen stratégiai szempontból döntő lesz, hogy ki mennyire tudja kezelni a lágy Pirelliket.

Ami a másik két keveréket illeti,

akárcsak Szepangban, a kemény ismét jobbnak bizonyult a közepesnél.

A Pirelli szerint az – mivel magas hőmérsékleti tartományhoz tervezték, és az aszfalt pénteken harmincpár fokos volt – különösen alkalmas lesz a versenyre, bár az olasz cég sportprogramját irányító Paul Hembery megjegyezte, hogy „ha vasárnapig lehűl az idő, a közepes jobban passzolhat majd a pályához." Szuzukában megint elég magas (elöl 22,5, hátul 21 psi) minimális kezdőnyomást írtak elő, ami eleve hajlamos megemelni a gumik felületi hőmérsékletét.

A kemény gumikon a két Red Bull érte el a legjobb átlagot, jóllehet, a képet árnyalja, hogy ők csak 9 kört tettek meg, míg Hamilton 12-t, Nico Hülkenberg és Sebastian Vettel pedig még többet, 15-öt. A Ferrari formája semmiképpen nem biztató: Vettel az első 5 „jó" körében Hülkenberggel ezredre azonos eredményt ért el. Sőt az etap egészét nézve lassabb is volt nála körönként egy tizeddel, Pérez pedig mindkettejüknél lényegesen gyorsabbnak bizonyult. Hamilton adatainak kiértékelését nehezíti, hogy ő lényegében felváltva ment lassú és gyors köröket, ami nyilván segített életben tartani a gumijait.

A pilóták hosszú etapjai a kemény gumikon (X: kör, Y: köridő) Forrás: Farkas Péter - Origo

A Williams eredménye sem különösebben ígéretes, a jelek szerint megint meg fog gyűlni a bajuk a Force Indiával, míg a McLaren versenytempója Szepangban sokat fejlődött péntekről vasárnapra, úgyhogy egyelőre akkor sem érdemes leírni őket, ha szerényen kezdtek a hazai pályájukon.

Az átlagok a kemény gumikon
(Az első 5 jó kör, zárójelben az etap mért köreinek száma)

1. Ricciardo 1:37.853 (9 kör)
2. Verstappen 1:37.37.910 (9 kör)
3. Hamilton 1:37.974 (12 kör)
4. Pérez 1:38.459 (14 kör)
5. Hülkenberg 1:38.829 (15 kör)
6. Vettel 1:38.829 (15 kör)
7. Alonso 1:39.485 (9 kör)
8. Bottas 1:39.800 (14 kör)

A közepes gumikon az élcsapatok közül a Mercedes, a Ferrari, a Williams és a McLaren egy-egy pilótája tett meg hosszabb etapot, de Räikkönen csupán 6 kört töltött velük a pályán, mielőtt a motorja elkezdett kihagyni egy szenzorhiba miatt. Rosberggel addig sem tudta tartani a lépést. A világbajnokság éllovasa technikailag két részletben teljesítette az etapját, mert 2 kör után beállt a bokszba, hogy állítsanak az első szárnyán, és utána sokkal gyorsabb is lett. Räikkönen onnantól kezdve esélytelennek tűnt ellene.

A Japán Nagydíjon tavaly a két kerékcsere volt a jellemző. Valószínűleg az idén sem lesz lehetetlen ennyivel eljutni a célig, ehhez azonban muszáj lesz jól menedzselni a gumikat. A közepes keverék a péntekihez hasonló körülmények mellett használhatatlannak tűnik:

olyan lassú, mint a kemény, de annyira hamar elkopik, mint a lágy.

A versenyzők kb. 0,16-0,19 másodpercet vesztettek vele a tempójukból körönként, míg a keménnyel csak 0,06 másodpercet. Ahogy Szepangban, úgy Szuzukában is az lesz a kevés kerékcsere kulcsa.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!