Vágólapra másolva!
Egy hajtórúdcsapágy adta meg magát. A Japán Nagydíjtól kezdve változtatnak a motorjaik üzemeltetési paraméterein.

A Mercedesnek végre sikerült kiderítenie, miért romlott el Lewis Hamilton hajtáslánca a múlt vasárnapi Malajziai Nagydíjon. A címvédő az élen haladt, és már majdnem kiépítette a bokszkiálláshoz szükséges előnyt Max Verstappennel szemben, amikor a célegyenesben lángok törtek elő az autójából. A kiesése miatt 8-ról 23 pontra nőtt a hátránya csapattársához, Nico Rosberghez képest az egyéni összetettben, pedig a győzelem esetén 5 pontos előnnyel várhatta volna a folytatást.

A Mercedes vizsgálata arra jutott, hogy az egyik hajtórúdcsapágy adta meg magát Hamilton motorjában.

A hirtelen meghibásodásra semmilyen előjel nem utalt a telemetriai adatokban, közvetlenül azután következett be, hogy a pálya utolsó kanyarjában hirtelen csökkent a rendszerben az olajnyomás. A motor mindössze 618 km-t teljesített a meghibásodás előtt, a Belga Nagydíj pénteki szabadedzésén szerelték be először Hamilton autójába.

Hamiltonnak az idén már harmadszorra volt gondja a hajtáslánccal Forrás: AFP/C.L.Donald Lim

A csapat tovább nyomoz, hogy mi állhat a probléma hátterében, de a hétvégi Japán Nagydíjtól kezdve elővigyázatosságból módosítják a hajtásláncaik üzemeltetési paramétereit, és más specifikációjú olajat fognak használni. Hamilton visszatér ahhoz a motorjához, amelyet Spában, Monzában és Szingapúrban vetett be, míg Rosberg megtartja a malajziai egységet.

Mindkettejüknek két garnitúrájuk van a szezon végéig, mivel Hamiltonnak a meghibásodásig eggyel több volt.

Szuzukától kezdve Esteban Ocon kivételével a Mercedes három ügyfélcsapatának valamennyi versenyzője új motort kapott volna, de azoknak a használatba vételét elhalasztották, amíg le nem zárul a szepangi hiba teljes elemzése.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!