Vágólapra másolva!
Az FIA lépett, és egyértelműsítette a sárga zászlókra vonatkozó szabályokat, miután Sergio Pérez szingapúri büntetése vitát váltott ki a versenyzői eligazításon.

A Magyar Nagydíj után a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén is vita alakult ki a sárga zászlós szabály értelmezése miatt. A jelzés arra hívja fel a figyelmet, hogy a versenyző veszélyes zónához ér a pályán, körültekintő vezetésre, és lassításra van szükség. A duplán lengetett sárga zászló a sportszabályzat szerint arra kötelezi a pilótát, hogy „jelentősen csökkentse a sebességet, ne előzzön, és készüljön fel az irányváltásra vagy a megállásra.”

A két héttel ezelőtti időmérőn Pérez azzal érvelt, hogy ő alaposan visszavett a tempóból, az FIA sportfelügyelői viszont nem hitték el, hogy valóban felkészült a megállásra, ezért rajtbüntetéssel sújtották. A Magyar Nagydíj után Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója azt mondta, ha dupla sárga zászlóra lenne szükség, piros zászlóval le fogja állítani az edzést, de a versenyzők később lebeszélték erről.

Pontosították a szabályokat Forrás: RIA Novosti/Mikhail Korytov

A Malajziai Nagydíj előtt a versenyzői eligazításon ismét szóba került az ügy, és Whiting tisztázta a pilótákkal, hogy dupla sárga zászló esetén fel kell adni az éppen aktuális mért köröket.

„Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a versenyzőnek fel kell adnia a körét, de nem feltétlenül köteles kihajtania a bokszutcába, mert elképzelhető, hogy a következő körre már felszabadul a pálya.”

Amennyiben csak egy sárga zászlót lenget a sportbíró, az FIA szerint elegendő, ha a versenyzők korábban fékeznek, de felkészülnek a megállásra. Előzni ebben az esetben is tilos, kivéve, „ha egy autó teljesen nyilvánvaló ok, például baleseti sérülések vagy defektes gumi miatt lelassul.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!