Vágólapra másolva!
Vettel és csapattársa is jobb eredményre számított a Malajziai Nagydíj időmérő edzésén. Kezdenek beletörődni, hogy a Mercedest nem érhetik utol, de a Red Bull tempójára sem volt ellenszerük.

A Ferrari remélte, hogy egy kicsivel legyőzik a Red Bullt a Malajziai Nagydíj időmérő edzésén, végül viszont ők maradtak alul néhány századmásodperccel a konstruktőri világbajnokság ideiglenes 2. helyezettjéhez képest. A Scuderiánál az elmúlt futamok többségéhez hasonlóan ezúttal is sokáig Kimi Räikkönen volt jobb formában, de a 2003-as futam győztese az utolsó körét elrontotta, így ismét Sebastian Vettel szerepelt jobban. Nem örülhetett igazán, mert így is csak az 5-6. helyre értek oda.

„Egy sorral előrébb vártuk magunkat, a 3. helyre, pont a Mercedes mögé. A holnapi versenyen viszont jó tempónk lehet, és a stratégia is fontos lesz. A mainál gyorsabbnak kellene lennünk, de ma nem voltunk azok. Remélem, ez holnapra változik” – nyilatkozta Vettel.

Vettel megpördült a harmadik szabadedzésen - kattintásra galéria nyílik! Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

A Ferrari a Q1-ben és a Q2-ben gyorsnak tűnt, de a Red Bull nagyobb sebességre kapcsolt, amikor a Q3-ban ez igazán számított. Max Verstappen ráadásul pénteken a hosszú etapok során is gyorsnak bizonyult, sőt Daniel Ricciardo révén hátvédje is akadhat a vasárnapi futamon, így az időmérő ismét fájó vereségnek bizonyulhat a Ferrari számára.

„Végül is, nem sok hiányzott, de pont elég, alig több, mint 1 tizedmásodperc. Versenyzőként az ember mindig érzi, hogy hol keletkezhetett a lemaradás, úgyhogy később meg kell majd néznem, hogy valahol be tudom-e hozni.”

Lélegzetelállító a Mercedes tempója - még több kép a galériában! Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

A Malajziai Nagydíj korábbi négyszeres győztese szerint a verseny izgalmasan alakul majd, mert száraz futam esetén mindenkinek fel kell majd tennie a kemény keverékű gumit. „Malajziában az eső is bármikor megérkezhet. Általában igen meleg van, de mi ezt nem bánjuk” – tette hozzá.

Räikkönen „trükkösnek” nevezte a Q1-et, amikor közepes keverékű gumikkal próbálkoztak,

de aztán úgy vélte, hogy a Q2-es köre a lágyakkal „eléggé oké volt.” Különösebb problémája nem adódott az autójával, de jobb tempót várt tőle. Azt mondta, nem tudják, mitől jobb a Mercedes, amikor számít, pedig már az újságok is cikkeznek erről.

„Már eddig is láthattuk, hogy a Q1-ben közel tudunk kerülni hozzájuk, de aztán valamiért felgyorsulnak az időmérő végére. Talán megváltoztatnak valamilyen beállítást. Mi sem zártuk jól az időmérőt. Még mindig mögöttük vagyunk, az év nagy része során már tapasztalhattuk, hogy mennyire erősek. Néha kicsit közelebb kerülhetünk a Mercedeshez, máskor lemaradunk.”

Amikor fontos, nem elég gyorsak - további képek a galériában! Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Vettel és Räikkönen egymáshoz viszonyított teljesítménye azért is kulcsfontosságú, mert a végeredmény értelmében a finn pilóta kénytelen a 6. kockából rajtolni. Ez arra az oldalra esik, amit a TCR International Series mezőnyének egyik autója eláztatott valamilyen folyadékkal, majd a sportbírók semlegesítő porral szórták fel. Ezt az autók jellemzően elkerülték, és még egy további nap rendelkezésre áll a takarításra, de így is lehet, hogy az érintett területen gyengébb lesz a tapadás.

„Nem tudom, hogy pontosan honnan fogok rajtolni, és persze addig lehet, hogy rendesen fel is takarítják a pályát. A miénk előtt lesznek még további versenyek, úgyhogy nem hiszem, hogy (a szennyezés) felborítja majd az összképet. Lehet, hogy rosszabb lesz a helyzet, lehet, hogy nem, ezt most lehetetlen megmondani. Elég rosszul néz ki, de azt nehéz kijelenteni, hogy valóban rontja a tapadást. Szerintem rosszabbul fest, mint amilyen valójában, de majd holnap meglátjuk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!