Vágólapra másolva!
Marcus Ericsson 45 km/ó-val száguldott a bringájával Thaiföldön, amikor kifutott elé a baromfi. Elesett, szerencséje volt, hogy nem tört el semmije.

Bizarr kalandot élt át Marcus Ericsson, amikor a hétvégén Thaiföldön edzett: bringázás közben nagyot esett, miután összeütközött egy termetes csirkével. A Sauber versenyzője a Malajziai Nagydíj előtt mesélte el, hogy

45 km/ó-val ütötte el az útra tévedő baromfit, a balesetben a kerékpárja megrongálódott, ő pedig a testének több pontján horzsolásokat szenvedett.

Ekkora tempó mellett szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta.

„Épp egy kanyarból száguldottam ki, és egyszerre ott volt előttem az útra kifutó nagy csirke. El is ütöttem – mondta. – Azonnal leestem az aszfaltra. A bringám kereke nyolcast kapott, jó nagy ütközés volt. Lett rajtam pár horzsolás, mázli, hogy nem tört el semmim. 45 km/ó-val mentem."

Ericsson hozzátette, hogy úgy tűnt, a baleset két érintettje közül ő járt rosszabbul. „A csirke elszaladt. Fogalmam sincs, mivel etetik őket ott Thaiföldön, de ez jó erős volt, az biztos!"

Mivel Ericsson egy sporthotelben szállt meg, rögtön el tudták látni a sebeit. Szepangba is kötésekkel a karján érkezett meg, de azt mondta, csak elővigyázatosságból. „Sokkal rosszabbnak tűnik a helyzet, mint amilyen valójában: ez csak óvatosság, nehogy elfertőződjenek a sebeim. Az első két napon kicsit fájtak, de most már száz százalékig rendben vagyok – jelentette ki.

Nem Ericsson az első F1-es pilóta, aki kerékpározás közben jár pórul: Mark Webber 2008 telén a lábát is eltörte, amikor Tasmaniában egy autóval ütközött.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!