Társoldalunk:

A Red Bull nem engedi Sainzot a Renault-hoz

2016.09.26. 14:20

Az autógyártó istállója egyre elkeseredettebben keres ígéretes pilótákat az idén csak szenvedő csapatához, de sorra marad le a jelöltekről. A Haasnál inkább kivárnak a döntéssel.

Bár a legjobb helyek elkeltek már a jövő évi F1-es szezonra, az alsóházban bőven akadnak még üres ülések, és az idei évad vége felé több csapatra és pilótára is nyomás nehezedik, hogy rendezzék a pályafutásuk sorsát. A legnagyobb kérdés talán, hogy ki vezeti majd a Renault-kat, amelyek bár az idén katasztrofálisan szerepelnek, a következő években várhatóan erősebbek lesznek.

Jelenleg Kevin Magnussen és Jolyon Palmer ülhet az autókban. A közvélemény Palmer távozását szinte biztosra veszi, de Magnussen szolgálataira sem biztos, hogy igényt tartanak. Az viszont gondot okoz, hogy Valtteri Bottas várhatóan marad a Williamsnél, Felipe Massa és Jenson Button nem tudott illetve akart a Renault-hoz igazolni, és úgy tűnik, Sergio Pérez is inkább a Force Indiára szavaz.

A lehetőségek tehát szűkülnek, így ismét felmerült, hogy a Renault megpróbál megegyezni ügyfelével, a Red Bullal, és a Toro Rossót erősítő Carlos Sainzot ültetik az egyik autóba. Franz Tost, a faenzai istálló csapatfőnöke azonban hallani sem akar erről.

A Red Bullhoz nem fér be, de Sainz kelendő versenyző lettForrás: 2016 Getty Images/Dan Istitene

„Carlos szerződéssel rendelkezik a Red Bullal, és nem hiszem, hogy elengedik őt egy másik csapathoz azután, hogy a versenyautókkal megtett első körei óta mennyit költöttek a pályafutására – nyilatkozta a Motorsport.com-nak. – Manapság ő már egy képzett szakember, nem látok okot arra, hogy miért kellene elengedni. A Toro Rossónak is szüksége van Carlosra: gyors, tehetséges, és 2017-ben kelleni fog egy olyan szintű pilóta, mint ő.”

Tost elárulta, hogy a másik ülésüket Danyiil Kvjat vagy a GP2-ben versenyző Pierre Gasly kapja majd. Amennyiben a Red Bullnál Gaslyt választják, az új szabályok miatt megváltozó autók érkezésével Sainz még fontosabbá válik, hiszen ő jelenti majd a referenciapontot az istálló számára.

Nincs nagy tolongás a Renault üléseiértForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezetője az Autosportnak elárulta, a nehezen használható autót is figyelembe veszik, amikor a jelenlegi versenyzőik megítélésére kerül sor, és megerősítette , továbbra is figyelik Esteban Ocon teljesítményét, aki akár már jövőre átigazolhat a Manortól a Renault-hoz. Úgy véli, jó lehetőségeik vannak a pilótapiacon, de időre van szükségük.

Ezt emelte ki Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke is a Motorsport.com-nak, amikor megkérdezték tőle, hogy mikor jelentik be jövő évi felállásukat. Az amerikai istállónál Esteban Gutiérrez helye bizonytalan, a legtöbben a Ferrari által támogatott Charles Leclerc előléptetésére számítanak, de Steiner úgy véli, a GP3 bajnokesélyesére ráférne még egy év egy utánpótlás-bajnokságban.

Szerintem ő még túl fiatal. Nagyon jó, de jobban teszi, ha lehúz még egy évet a GP3-ban vagy a GP2-ben. Nekem semmi beleszólásom nincs az ő pályafutásába, ez Nicolas Todt dolga, de szerintem ő is egyetért velem ezzel kapcsolatban – mondta Steiner, aki szerint olyan pilóták is érdeklődnek már a csapatuk iránt, akik tavaly még nem így vélekedtek. – Ezt bóknak vesszük” – tette hozzá.

A csapatok várható 2017-es felállása

Mercedes: Nico Rosberg, Lewis Hamilton
Ferrari: Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
Red Bull: Daniel Ricciardo, Max Verstappen
Force India: Nico Hülkenberg, Sergio Pérez?
Williams: Valtteri Bottas, Lance Stroll?
McLaren: Fernando Alonso, Stoffel Vandoorne
Toro Rosso: Carlos Sainz, Danyiil Kvjat? Pierre Gasly?
Haas: Romain Grosjean, Esteban Gutiérrez? Charles Leclerc?
Renault: Kevin Magnussen? Esteban Ocon?
Manor: Pascal Wehrlein? Rio Haryanto?
Sauber: Marcus Ericsson, Felipe Nasr?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!