Vágólapra másolva!
Akárcsak az idén, jövőre is mindkét előszezoni gyakorlásnak Barcelona ad majd otthont, pedig a drasztikus technikai változások miatt előnyösebb lett volna, ha több helyszínen próbálgatják az autókat.

A Forma-1-ben a költségcsökkentésre hivatkozva az elmúlt években a tesztelés intenzitását is visszaszorították: míg a csapatok 2005-ben együtt még 255 nap alatt, 25 különböző pályán 393 ezer km-t töltöttek gyakorlással, 2009-ben már csak 68 nap alatt, 8 pályán 120 ezer km-t, az idén pedig mindössze 14 nap alatt, 3 pályán 62 ezer km-t tesztelhettek.

Habár az autók a szigorúbb minőségellenőrzésnek köszönhetően ennek ellenére is megbízhatóbbak lettek, és a technikai fejlődés sem állt meg, a helyzetet sokan visszatetszőnek tartják. Különösen az újoncoknak adódik kevesebb lehetőségük, hogy felkészüljenek a Forma-1-re – a fiatal Lance Stroll például ezért vágott bele egy kimerítő privát tesztprogramba a jövőre várható bemutatkozása előtt, ehhez azonban az édesapja pénzére is szüksége van.

A Pirelli átalakított autókkal teszteli a 2017-es gumikat Forrás: Ferrari

A következő szezontól ráadásul a technikai szabálymódosítások révén az autók is jelentősen meg fognak változni. Azt hihetnénk, a növekvő erőhatások és drasztikusan jobb köridők miatt a csapatoknak is több időre lenne szükségük a felkészüléshez, mégis

megállapodtak abban, hogy ugyanúgy csak két, egyenként négynapos előszezoni tesztet rendeznek majd, mint az idén tették.

Az elsőre február 27-től március 2-ig, a másodikra március 7-től 10-ig kerülhet sor, ami nagyjából egy hetes csúszást jelent a 2016-os beosztáshoz képest.

Ráadásul mindkét teszt helyszíne Barcelona lesz. A Circuit de Catalunya megbízható választásnak számít, szeretik, mert Európa nagy részéhez viszonyítva rendszerint télen is jó az idő, és aerodinamikailag igénybe veszi az autókat. De még így sincs olyan meleg, mint a szezon közben, a versenyeken lenni szokott.

Ezért főleg a Pirelli szerette volna, ha jövőre legalább egy tengerentúli pályán is rendeznek tesztet a szezon előtt, már csak azért is, mert a gumik mérete és terhelése megváltozik. Habár ők az idén átfogó tesztprogramot bonyolítanak le a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull közreműködésével, ez átalakított autókkal zajlik, amelyekkel a 2017-ben várható terhelést igyekeznek szimulálni, de csupán részleges sikerrel. A Pirellinek minél több adatra lenne szüksége az új autók és gumik viselkedéséről, minél több helyszínen – mégis kénytelenek lesznek beérni Barcelonával.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!