Vágólapra másolva!
Azért nem annyira, mint tavaly: ahogy várni lehetett, rengeteget fejlődtek, de a Red Bull és a Ferrari így is lőtávolságban van tőlük. Ez a harc sokkal több szereplősnek ígérkezik a monzainál, csak a McLaren becsülte túl az erejét már megint…

Amikor Nico Rosberg már Monzában arról beszélt, hogy azt a másfél másodperces lemaradást, amit a Mercedes tavaly szedett össze Szingapúrban, nehéz lesz egy év alatt behozni, a legtöbben gúnyosan mosolyogtak. Hát, persze, dumáljanak nyugodtan, de úgyis altatnak már megint. Ez csak a kötelező kincstári pesszimizmus – a valóság az, hogy ugyanúgy rommá fognak verni mindenkit, mint máshol.

Arra persze tényleg nem volt érdemes fogadni, hogy megismétlődik a 2015-ös bukta.

Akkor a Mercedes nem tudott életet lehelni a gumikba, ezért tőlük szokatlanul össze-vissza csúszkáltak, esélyük sem volt tartani a lépést a Ferrarival és a Red Bull-lal. Két héttel ezelőtt érdekes módon azt állították, valószínűleg rájöttek, miért küszködtek, ezt azonban szerintük nem lehetett egyetlen okra visszavezetni, inkább több körülmény balszerencsés összjátéka kellett hozzá.

Az elemzők zöme úgy véli, egész egyszerűen a beállításokkal tévedtek el, amiben talán közrejátszott a Pirelli által az előző versenytől, az Olasz Nagydíjtól kezdve kierőszakolt magasabb keréknyomás is. Bármi állt a háttérben, a Mercedes utána megrázta magát, és egy héttel később, Szuzukában visszatért a csúcsra, ahonnan azóta sem igazán sikerült lelökdösni.

A Mercedes most nem küszködik úgy, mint tavaly - katt a galériához! Forrás: AFP/Anthony Wallace

Szingapúr egyszeri anomália maradt, de Toto Wolff szerint ők maguk is kíváncsian várták az idei hétvégét, hogy kiderüljön, a problémáikkal kapcsolatos feltételezéseik helyesek voltak-e. Valószínűleg igen, mert az első edzésnapjuk sokkal jobban alakult a tavalyihoz képest.

– erősítette meg Lewis Hamilton. „Egy évvel ezelőtt rengeteget csúszkáltunk, olyan volt, mintha nagyon kicsi lett volna a leszorítóerő. A választott beállítási tartományban az autónk egyszerűen nem működött itt, de az idén ég és föld a különbség az akkorihoz képest. Most rendesen megdolgoztatja a gumikat."

Nem ment minden flottul

A sötét fellegek 2015-ben már pénteken gyülekeztek a Mercedes fölött: az esti időmérő-szimulációk során is elmaradtak a Red Bulltól és a Ferraritól, a hosszú etapokon pedig még nagyobb volt a hátrányuk.

Ezúttal sokkal biztatóbb helyzetben vannak, hiszen 1:44.152-vel Nico Rosberg érte el a nap legjobb idejét a két szabadedzés alatt.

Igaz, az ő felkészülése sem alakult makulátlanul: a késő délutáni első tréning vége felé frontálisan belecsúszott a falba, mégpedig kívülről nézve meglehetősen furcsa körülmények között, de elismerte, hogy nem volt szó műszaki problémáról – páran a brake-by-wire hibájára gyanakodtak –, csak a használt gumikon túl mélyet fékezett.

Az ultralágy gumikon teljesített hosszú etapja Räikkönennek volt a legmeggyőzőbb - katt a galériához! Forrás: AFP/Roslan Rahman

Hamilton pedig pont az időmérő-szimulációja során nem találta a helyét odakint. Az első körében, amikor az ultralágy gumik a legjobb állapotban voltak, forgalomba került, a következő kettőt pedig ő rontotta el, többször is lecsúszva a pályáról. A saját mércéje szerint mindenképpen zűrzavaros napja volt, és a helyzetén tovább rontott, hogy egy hidraulikaszelep hibája miatt a hosszú etapokból teljesen kimaradt, vagyis a versenyre nem volt alkalma gyakorolni. Ettől függetlenül optimista volt. „Ez egy utcai pálya, és én pont az ilyeneken megyek a legjobban" – vélte. „Már alig várom a holnapot."

Rosberg tempója alapján van oka bizakodni.

A Mercedes tényleg sokkal erősebbnek tűnik az egy évvel ezelőttinél, másfelől viszont egyáltalán nem tűnik olyan erősnek, mint mondjuk két hete, Monzában.

Akkor már pénteken nyilvánvaló volt, hogy egy mért körben és a hosszú etapokon is óriási fölényben vannak, senki másnak nem lesz esélye ellenük. Ezzel szemben most a Red Bull-lal és a Ferrarival kerültek egy bolyba – legalábbis, ami a versenytempót illeti.

Közel a Red Bull és a Ferrari is

Arra eleve számítani lehetett, hogy a Red Bullnak feküdni fog Szingapúr. Elvégre a Milton Keynes-i istálló közismerten a nagy leszorítóerőre kihegyezve tervezi az autóit, amelyeket a 2009-es szabálymódosítás óta meredeken előre is dönt, növelve a diffúzor hatékonyságát, és ezáltal a kanyartempót. Ez a filozófia az egyenesekben hátrányos, a Red Bullnak azonban a futómű ügyes konstrukciója révén sikerült elérnie, hogy nagy sebességnél a leszorítóerő lenyomja az autó hátulját, csökkentve a légellenállást. A trükk éppen az olyan pályákon működik a legjobban, mint Monaco, a Hungaroring – vagy éppen Szingapúr.

A Red Bull a hosszú etapokon nagyon erős volt - katt a galériához! Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Mason

Azok után, hogy Monacóban Daniel Ricciardo elcsente a pole-t a Mercedesek elől, a Red Bull-lal ezen a hétvégén is mindenképpen számolni kell. Ha az egykörös tempót nézzük, pénteken kb. 4 tizeddel lassabbak voltak Rosbergnél, sőt 1 tizeddel Kimi Räikkönennél is, ám ez nem behozhatatlan különbség. Különösen úgy, hogy Ricciardo még a Renault régebbi motorját használta. A francia gyártó 3 zsetont költött a legújabb, állítólag főként az égés hatékonyságát javító fejlesztésre, amelyről egy félreértés miatt úgy hírlett, csak Max Verstappen fogja megkapni a hétvégén, de utóbb kiderült, hogy szombattól már a Renault összes autójában az új specifikáció lesz.

Ez a Total szintén új üzemanyagával plusz 1-2 tizedet érhet.

De a részletesebb képet, mint mindig, a hosszú etapokon elért köridők rajzolják ki. A helyzetet bonyolítja, hogy a Pirelli az idén elhozta Szingapúrba az ultralágy gumikat is, amelyek jelentősen gyorsabbak a szuperlágynál: bár ők 0,9 másodpercet említenek, a különbség ennél péntek este még nagyobbnak, kb. 1,3 másodpercnek tűnt. Így Monzával ellentétben várhatóan a Mercedes sem feltétlenül játszhatja ki azt a kártyát, hogy nem a leglágyabb, hanem az eggyel keményebb keverékkel megy a Q2-ben. A szuperlágyakkal az ő továbbjutásuk sem lesz biztos, ha viszont az ultralágyakat használják, azokon is kell majd rajtolniuk.

A gondok pedig itt kezdődnek. A Szingapúri Nagydíjon tavaly a két kerékcsere volt a nyerő stratégia, a mezőny kétharmada azzal teljesítette a távot – csakhogy a szuperlágy és a lágy Pirelliken.

Az ultralágyak bevetése a három bokszkiállás felé billentheti a mérleg nyelvét,

az viszont rengeteg stratégiai lehetőséget tartogat. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy eddig az összes itteni versenyen szerephez jutott a Safety Car, a jó (és nem mellesleg szerencsés) időzítés kulcsfontosságúvá válik. Mindez azt is jelenti, hogy hiába nehéz előzni az utcai jellegéhez képest egyébként viszonylag gyors Marina Bayben, a pole pozíció egyáltalán nem garantálja a győzelmet.

Mindegyik csapatnak más gumik fekszenek

Éppen ezért a hosszú etapos tempónak a monacóinál nagyobb jelentősége van, és itt jön a képbe a Red Bull meg a Ferrari: az ultralágy gumikon mindkettő gyorsabbnak bizonyult a Mercedesnél, nem is kevéssel. Rosbergnek van ugyan mentsége, mert Räikkönennél 3, Ricciardónál és Verstappennél pedig 4 körrel tovább maradt a pályán, ami magasabb üzemanyagszintre is utalhat, de a hátránya péntek este egyértelmű volt. Az átlagok, ha az első öt „jó" kört vesszük figyelembe, így alakultak:

1. Ricciardo 1:49.920
2. Räikkönen 1:50.343
3. Rosberg 1:50.406
4. Verstappen 1:50.869
5. Massa 1:51.203
6. Hülkenberg 1:51.253
7. Pérez 1:51.308
8. Bottas 1:51.677 (4 kör)
9. Alonso 1:52.350
10. Button 1:52.983

(A listákon csak a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a Force India, a Williams és a McLaren szerepel)

A versenyzők hosszú etapjai az ultralágy gumikon (X: kör, Y: köridő, mp). A 4. körtől többnyire Räikkönen volt a leggyorsabb Forrás: Farkas Péter - Origo

Mindenképpen szokatlan, hogy Rosberg az etapja egyetlen körében sem volt a leggyorsabb, sőt az 1. köre alapján csak a 6. lenne. A sajátját Verstappen és Räikkönen századra azonos, 1:49.42-es idővel teljesítette, de a fiatal holland utána túl hamar túl sokat vett ki az ultralágy Pirellikből, és hamar lelassult, míg Ricciardo, aki óvatosabb volt, még a 6. körében is pont ugyanolyan tempóra volt képes, mint az 1.-ben. A legmeggyőzőbbnek összességében mégis Räikkönen etapja tűnt: a 4. körtől kezdve majdnem végig ő érte el a legjobb időket, és nagyon kiegyensúlyozottan ment. A versenyen meghatározó lesz, hogy ki meddig jut el az ultralágy gumikkal.

A szuperlágyakon már kevesebben tettek meg hosszú etapot. A Mercedesnél ez Hamilton feladata lett volna (ezért rendeltek neki 3 szettet a hétvégére, míg Rosbergnek csak 2-t), de ő a hidraulikai hiba miatt kiesett a munkából. Ezen a keveréken a Red Bull egyértelműen gyorsabb volt a Ferrarinál, különösen Verstappen, akinek az átlaga azonban csalóka, mert beiktatott két, nagyon lassú hűtőkört, amelyekkel nyilván jelentősen kímélte a gumikat. Ricciardo megint kiegyensúlyozottabban vezetett, ám még ő is 4 tizedet vert Räikkönenre – igaz, egy 2 körrel rövidebb etapban.

Átlagok a szuperlágy gumival
(Az első 5 "jó" kör)

1. Verstappen 1:50.172
2. Ricciardo 1:50.408
3. Räikkönen 1:50.857
4. Hülkenberg 1:51.067
5. Massa 1:51.584
6. Button 1:52.896

Etapok a szuperlágy gumikon (X: kör, Y: köridő). Taroltak a Red Bullok Forrás: Farkas Péter - Origo

A kérdés az lesz, hogy hány etapban fogják használni az egyes keverékeket, mert a különböző csapatoknak nem ugyanaz fekszik. Érdekes módon a Ferrarinak az ultralágy, a Red Bullnak a szuperlágy, a Mercedesnek pedig a lágy tűnik a leginkább testhezállónak. Rosberg az utóbbival körönként egy teljes másodperccel gyorsabb volt Vettelnél, ami még úgy is durva előny, hogy 4 körrel rövidebb etapot tett meg.

Átlagok a lágy gumival
(Az első 5 "jó" kör)

1. Rosberg 1:50.818
2. Vettel 1:51.950
3. Alonso 1:52.227
4. Bottas 1:52.522

Ez felveti a lehetőséget, hogy a Mercedes megint a vetélytársainál eggyel kevesebb – ezúttal konkrétan két – kiállással teljesítheti a távot, ha a Ferrarinál nem akarják bevállalni a Pirelli szerint a szuperlágynál is 1,3 másodperccel lassabb lágy gumikat. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy

Szingapúrban a mostanában megszokottnál alacsonyabb minimális kezdeti keréknyomást írtak elő, elöl 20, hátul 17,5 psi-t.

A versenyzők ennek bizonyára örülnek, mert a kanyargós pályán, különösen a rengeteg kigyorsítással, könnyű megfőzni a hátsó gumikat, a kisebb nyomás viszont némi segítséget jelent.

Szép, szép, de a McLaren többet várt Szingapúrtól Forrás: McLaren

A favorit tehát továbbra is a Mercedes, de a Red Bull és a Ferrari sokkal közelebb van hozzájuk, mint legutóbb. Ha Hamilton vagy Rosberg a szeszélyes kuplung miatt ismét elrontja a rajtot, amit ők maguk sem tartanak kizártnak, nem csak a hőség miatt kell majd megizzadniuk, hogy visszaszerezzék a pozíciójukat.

És izgalmasnak ígérkezik a konstruktőri 4. helyért birkózó csapatok párharca is.

Monza a Force Indiának feküdt jobban, és egy mért körben itt is ők tűntek a gyorsabbnak, a hosszú etapokon, különösen az ultralágy gumikkal, viszont a Williams nagyon közel volt hozzájuk. A McLarennél azt remélték, a kevésbé motorerő-igényes szingapúri pályán az övék lehet a negyedik legjobb autó, sőt akár a Ferrarit is megszorongathatják, de pénteken hangosat koppantak: az edzés- és a versenytempójuk a Toro Rossóétól is elmaradt.

„A balansz nem vészesen rossz, csak a tapadásunk sokkal kisebb, mint azoké, akikkel harcolni szerettünk volna" – ismerte el Jenson Button. „A hosszú etapokon még a Toro Rosso is fenomenálisan gyors hozzánk képest. Ez nagyon meglepett minket."

Minden adott hozzá, hogy a Szingapúri Nagydíj, a szezon legtovább tartó, egyetlen éjszakai versenye végre fordulatos küzdelmet hozzon.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!