Vágólapra másolva!
Button szerint a sportnak több fiatal rajongóra van szüksége, de ha egy ilyen mobilos játékot érdekesnek találnak, az F1 is magába tudja bolondítani őket – csak meg kell találni a hozzájuk vezető utat.

Jenson Button Szingapúrban, a McLaren csütörtöki sajtóbeszélgetésén elképedve mutatott meg az újságíróknak egy videót, amelyet a telefonjával vett fel előző este, a helyi bevásárlóközpontban.

„Szerintem legalább kétezer ember haladt egyetlen hely felé, át a bevásárlóközponton, az utca túloldalára, mert ott volt egy Pokémon.

– merengett. „Úgy értem, gyerünk már, a Forma-1 nem érdekesebb ennél? Annak kellene lennie. Szerintem az is. Ha ennyi embert rá tudnak venni, hogy rákoppintsanak egy sárga pöttyre, ami valójában ott sincs, a Forma-1 iránt is sokkal nagyobb lehetne az érdeklődés."

Button szerint a Forma-1 iránt is nagyobb lehet az érdeklődés, ha at emberek így rákattannak a Pokémon Góra Forrás: McLaren

Button szerint elsősorban a fiatalokat kellene mozgósítani, mert a sport szurkolói bázisa elöregszik: a közönség zömét a 30-40 évesek teszik ki, ami különösen annak fényében meglepő, hogy a rajtrácson Max Verstappen és Esteban Ocon személyében van két tinédzser is (igaz, az utóbbi éppen szombaton lesz 20 éves).

„Ez egy technikailag nagyon fejlett sport, ezért azt hihetnénk, a fiatalok rá vannak kattanva, de nem így van. Utána kell járni, hogy ennek mi az oka, és hogyan lehet felkelteni az érdeklődésüket" – mutatott rá a brit versenyző.

Mivel átadja a helyét Stoffel Vandoorne-nak a McLarennél, Button jövőre nem fog versenyezni az F1-ben, de úgy véli, a sport az új technikai szabályoknak köszönhetően a helyes irányba mozdul el. Nem tartja helyesnek, hogy az autókat fizikailag jelenleg nem elég megterhelő vezetni – szerinte neki még edzenie sem kellene hozzá –, ami a nagyobb leszorítóerő és tapadás révén a következő évtől megváltozik.

„Technikailag és mentálisan most is rendkívül kemény ez a sport, fizikailag viszont nem" – mondta. „Ezért örömteli, hogy jövőre fizikálisabb lesz. Úgy hallottam, a barcelonai 3-as kanyart 30 km/ó-val lehet majd gyorsabban bevenni, a silverstone-i Copse pedig simán padlógázosnak ígérkezik. Így nyilván nem lesz akkora kihívás, fizikailag viszont nehezebb lesz megtartani az autót."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!