Vágólapra másolva!
Szomorú képek készültek a Valencia utcáin kialakított, egykor szépreményű F1-es pálya jelenéről. Egy helyi sportoló járta be a korrupcióba fulladt, azóta jobb híján lezárt helyszínt.

Fernando Alonso pályafutása csúcsán, 2008 és 2012 között két spanyolországi futam is szerepelt az F1-es versenynaptárban. A barcelonai forduló mellett Valencia is csatlakozott a világbajnoksághoz, és bár rendelkeztek egy épített pályával is, nagyszabású ingatlanfejlesztési tervük részeként a kikötői negyedben utcai aszfaltcsíkot hoztak létre.

Az itt rendezett Európa Nagydíjak általában rettenetesen unalmasak voltak, de mégis emlékezetes marad Alonso 2012-es győzelme, vagy Michael Schumacher pályafutásának utolsó dobogós helye miatt. A helyszín azonban gazdaságilag fenntarthatatlannak bizonyult, így kiszorult a naptárból, és azóta is Barcelonában rendezik a Spanyol Nagydíjat.

Egykor jobb sorsa volt a valenciai pályának Forrás: Getty Images/Mark Thompson

A verseny törlését a valenciai önkormányzat kezdeményezte, és Bernie Ecclestone csak kemény kötbér árán mondott le a további versenyekről, majd az ennél mindenképpen szebb sorsra érdemes pályán vandálok és tolvajok jelentek meg. Ők olyan hatékonyan végezték a munkájukat, hogy egy friss fotósorozat lehangoló képet fest az Európa Nagydíj egykori helyszínéről.

A pálya harmadik szektorát normális esetben zárva tartják, de a Reddit Forma-1-es csoportjának egyik tagja, Raulongo részt vett a múlt hétvégén rendezett Valencia Triathlon versenyen, amelynek kerékpáros etapját az egyébként kordonokkal eltorlaszolt egykori F1-es pályán tartották. Mivel a pályát már az esemény előtt néhány nappal megnyitották, a lelkes sportoló előre bejárta a helyszínt.

Valencia Street Circuit: Sector 3

A fotókon látható, hogy sok helyen már „eltűntek” a kerítések, kosz és szemét borítja az aszfaltot, még évekkel később is megmaradtak a gumicsíkok a kopott és kifakult kerékvetőkön, és az egész hely inkább hasonlít Csernobil környékére, mint egy világváros külső negyedére. Azon a ponton, ahol Alonso a győzelmét ünnepelte, még a műfű egy részét is ellopták. A hangulatot csak rontja, hogy az összegraffitizett falú hajtűkanyar mellett egy temető található.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!