Társoldalunk:

Az F1 jobban megéri, mint az olimpia?

2016.09.13. 12:08

Bernie Ecclestone nem érti, hogy egyes országok miért fordítanak közpénzt az olimpiára, az F1-es futamok rendezésére viszont miért nem. 

Terjedelmes interjút adott Bernie Ecclestone a Top Gearnek, amelynek képviseletében Eddie Jordan és Charlie Turner, az online kiadás főszerkesztője kérdezte. Ecclestone a tőle megszokott módon rövid foszlányokban válaszolgatott, de politikai kérdésekkel kapcsolatban részletesebben is kifejtette a véleményét. Elárulta, hogy a Kínai Nagydíjat már jóval a verseny megvalósulása előtt elkezdte tervezni, és mindig úgy gondolta, hogy inkább kelet, mint nyugat felé érdemes nézni.

„Van két verseny, amelynek elvesztése igazán bosszant. India és Törökország" – ismerte el Ecclestone, majd elárulta, hogy bár a finanszírozási lehetőségek nagy gondot okoznak a nyugati féltekén, nem lehet egyszerűen lecserélni Franciaországot, Olaszországot vagy Németországot keleti futamokra.

Elkeserítő, hogy ezek az országok egy csomó pénzt elköltenek arra, hogy megszerezzék az olimpiát, amit nyilván nem egyszerű elérni, és senki nem keres vele semmit.  

Ehhez képest aprópénzt kellene befektetniük egy Forma-1-es futamba, mégsem hajlandók rá" – emlékeztetett arra, hogy Nyugat-Európában egyes országok, mindenekelőtt Németország és Nagy-Britannia, nem adnak állami támogatást az anyagi gondokkal küszködő magáncégeknek az F1-es futamok megrendezéséhez.

Ecclestone szerint inkább az F1-re, mint az olimpiára érdemes közpénzt fordítani, mert kevesebbe kerül, és jobban megtérülForrás: GEPA pictures/Gepa Pictures/ Daniel Goetzhaber

„Fogalmam sincs, hogy az miért van így" – ismerte el. „Angliában is ez a helyzet. Silverstone-ról nem állítanám, hogy szuper biztonságban van, épp ellenkezőleg. Ezeknek a pályáknak nincs szükségük sok pénzre, hogy stabilan üzemeljenek" – tette hozzá, majd amikor a 2012-es londoni olimpia került szóba, megjegyezte: „Érdekelne, hogy pontosan mennyit is nyertek vissza a befektetett pénzből, az ország mivel gyarapodott ennek köszönhetően."

Ecclestone nyíltan felvállalta, hogy támogatta Nagy-Britannia kilépését az EU-ból,

és manapság is „abszolút" úgy véli, hogy – az általa vezetett cégbirodalomhoz hasonlóan - hazája jól jár majd a kilépés után. A legtöbb EU-ellenes véleményvezérhez hasonlóan elutasítja Brüsszel iránymutatását, de úgy véli, nem kell elsietni Anglia tényleges kiléptetését az EU-ból.

„Szerintem egyszerűen kussolnunk kellene, és befejezni azt, hogy bármiről is tárgyalgatunk. Csak maradjunk csöndben, és várjuk meg, hogy lassan minden kiforrjon, aztán majd meglátjuk. Talán lesz még néhány másik ország, amely úgy gondolja, hogy ők is képesek arra, amire a britek, ezt látja a helyes útnak" – vélte.

„Nem hiszem, hogy szükségünk lenne arra, hogy a brüsszeli emberek megpróbáljanak messzi országokat működtetni úgy, hogy azok nem beszélnek közös nyelvet és nem ugyanazokat az ételeket eszik. Ha úgy tetszik, van némi különbség Hollandia és Olaszország között."

Az interjúban Ecclestone ezúttal is elismerte, hogy szimpatizál Vlagyimir Putyinnal és Donald Trumppal, és tőle szokatlan módon bevallotta, hogy rengeteg hibát elkövetett pályafutása során. A legnagyobbnak azt nevezte, hogy volt feleségének, Slavicának adta az F1 részvényeinek egy részét, ő viszont egy családi trösztbe szervezte ki a részesedését, amelyet később értékesítettek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!