Vágólapra másolva!
Bár német színekben indul, a finnek is a honfitársuknak tudják. Hiába szenvedett kiütéses vereséget a monzai időmérőn, biztos volt benne, hogy a versenyen legyőzheti Hamiltont.

Nico Rosberg szombat délután hiába próbálta leplezni a csalódottságát, az arcára volt írva, hogy a csapattársától, Lewis Hamiltontól az időmérőn elszenvedett kiütéses vereséget még ő is cikinek tartja. Fél másodpercet kapott azon a monzai pályán, amelyen alig van kanyar, és amelyen ezért inkább a szokásosnál kisebbek szoktak lenni a különbségek.

Ráadásul Hamilton azt mondta, a kör során végig gyorsabb volt nála: annak ellenére, hogy később fékezett, a kanyarokban is nagyobb tempóval ment át, sőt jobban is gyorsított ki belőlük, ami távolról sem magától értetődő.

Úgy vélte, az ő vezetési stílusának kedvez, hogy az autók a kis leszorítóerő miatt szinte úgy viselkednek, mintha gokartok lennének.

Az Olasz Nagydíjat aztán mégis Rosberg nyerte meg. Bár a dolgát jelentősen megkönnyítette, hogy Hamilton elrontotta a rajtot, amivel visszaesett a 6. helyre, és mire visszatornázta magát a 2.-ra, majdnem 15 másodperc volt a hátránya a csapattársához képest, Rosberg úgy érzi, egyébként is jó esélye lett volna a győzelemre.

Rosberg Monzában az első győzelmét ünnepelhette vasárnap Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

„Amikor pénteken a versenyre készültünk, nagyon erősnek tűntem, ezért tudtam, hogy ma mindenképpen nyomás alá helyezhetem Lewist, és akár előttem, akár mögöttem lesz, képes leszek megnyerni a futamot" – mondta az Origo GPhírek-nek Rosberg, aki a második szabadedzésen tényleg pariban volt Hamiltonnal: a szuperlágy gumikon teljesített hosszú etapjuk első és utolsó körét is tizedre azonos idővel teljesítették. Igaz, ezt a keveréket vasárnap végül nem használták.

„Úgyhogy a versenytempómat erősnek éreztem, és ami azt illeti, az időmérőset is.

Az eddigi legjobb szezonja

Azt ettől függetlenül Rosberg is elismerte, hogy az Olasz Nagydíj nem tartozott a nehezebb versenyei közé. Egyébként a 21. győzelmét aratta, és amikor a Turun Sanomat újságírója viccsen megjegyezte neki, hogy ezzel Mika Häkkinent és Kimi Räikkönent megelőzve ő lett az F1 történetének legsikeresebb finn pilótája, hiszen az édesapja, Keke után félig finn, Rosberg vette a lapot.

„Jó érzés, hogy a finnek is a magukénak akarnak tudni, és tulajdonképpen van is finn útlevelem, szóval oké, nekem sincs kifogásom ellene!" – mondta nevetve. „De végső soron ízig-vérig német vagyok."

Rosberg tizennégy forduló után soha nem állt ilyen jól a világbajnokságban:

még 2014-ben is 3 pont volt a hátránya Hamiltonnal szemben, most pedig csak 2, jóllehet, több forduló van hátra a szezonból, mint akkor. A Spanyol Nagydíjat követően viszont még ő vezetett, méghozzá tetemes, 43 pontos előnnyel. Két versennyel ezelőtt pedig már 19 pont volt a hátránya, a spái és monzai győzelmek révén ezt csökkentette le 2-re.

Rosberg az idén már több győzelmet aratott, konkrétan hetet, mint korábban bármikor egyetlen idény alatt.

Tavaly hatnál, tavalyelőtt ötnél állt meg a számlálója. Néhány hónapja neki van a legtöbb elsősége a sport történetében azok közül, akik nem nyertek vb-címet. Ő továbbra is azt állítja, azzal egyelőre nem foglalkozik, de az önbizalmának jót tett az elmúlt egy hét, még akkor is, ha Hamiltonnal egyik versenyen sem kellett komolyan számolnia.

„Nem gondolok a világbajnokságra, abban pedig jobban hiszek, hogy az egyes versenyeket képes vagyok megnyerni, mint valaha" – jelentette ki. „Ez ma ismét beigazolódott, és ez is a legjobb hozzáállás. Ha azon rágódnék, hogy a 43 pontos előnyömből 19 pontos hátrány lett, nem tudnék aludni. Inkább nem gondolok erre, csak hétvégéről hétvégére kiélvezem a versenyeket."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!