Vágólapra másolva!
Jenson Button szerint az elraktározott energia visszatáplálásában, ami tavaly még a leggyengébb pontjuk volt, mostanra mindenkit megelőztek. A McLaren versenyzői többé nem érzik könnyű célpontnak magukat az egyenesekben.

A Hondánál nem tagadják, hogy alulbecsülték a kihívást, amikor tavaly visszatértek a Forma-1-be a McLaren oldalán. A csapat versenyzői rendszeresen arra panaszkodtak, hogy az egyenesekben ki vannak szolgáltatva az ellenfeleiknek, és az óriási sebességkülönbség miatt olyan helyeken is meg tudják előzni őket, ahol normális körülmények között képtelenség lenne.

A Honda azonban fontos személycseréket hajtott végre a tél folyamán, és technikailag nagyot lépett előre az idén. A belgiumi időmérőn, az Eau Rouge utáni hosszú Kemmel egyenes végén

a japán motorszállító a harmadik volt a végsebességek listáján,

szűk 6 km/ó-val elmaradva a Ferraritól, de megelőzve a szintén rengeteget fejlődő Renault-t. Konkrétan ez volt a hajtásláncok sorrendje az időmérőn:

1. Ferrari 2016 342,5 km/ó (Gutiérrez, Haas)
2. Mercedes 341,3 km/ó (Ocon, Manor)
3. Honda 336,8 km/ó (Button, McLaren)
4. Renault 336,4 km/ó (Verstappen, Red Bull)
5. Ferrari 2015 333,2 km/ó (Kvjat, Toro Rosso)

A Honda helyzete nyilvánvalóan rengeteget javult, és Jenson Button az Origo GPhírek kérdésére Monzában azt felelte, a változás a pilótafülkéből is érezhető. A McLaren pilótái többé nem érzik könnyű célpontnak magukat, ez egyébként abból is látszik, hogy Fernando Alonsónak a Belga Nagydíjon sikerült maga mögött tartani Valtteri Bottas Williamsét. Sőt Button szerint a féktávokon a hibrid rendszer által elraktározott energia visszatáplálásában már a Honda a legjobb, pedig ez tavaly még a gyenge pontjuk volt.

A Honda visszatáplálásban már a legjobb Button szerint Forrás: Origo

A motorjuk „korábban nagyon behatárolta a stratégiánkat, különösen itt és Spában, mert az egyenesekben tényleg nem tudtuk magunk mögött tartani a többieket, de most már teljesen más a helyzet" – jelentette ki Button.

„Az idén sokkal felszabadultabban jöttem ide azok után, hogy a spái hétvége ilyen pozitívan alakult, ami az autónkat és a motort illeti. Még hosszú út áll előttünk, mire igazán ütőképesek leszünk, ezt tudjuk, de nagyon jó látni, hogy majdnem minden hétvégén érezhető a fejlődés, legyen szó a versenyen, az időmérőn használatos motorprogramról, vagy bármilyen más újításról. Wokingban is remekül dolgoznak a srácok, szinte futamról futamra előállnak új alkatrészekkel. Alighanem gyorsabban végzik a fejlesztéseket, mint a csapatok többsége, és az újítások közül sok már a következő évi autónkat is segíti."

A Honda legutóbb a múlt hétvégi Belga Nagydíj előtt változtatott a hajtásláncán, akkor hét zsetont költöttek rá.

Most már főleg a belső égésű motor terén vannak hiányosságaik a riválisaikhoz képest, ebből a szempontból a Renault is előttük van. A McLaren ugyanakkor lassan, de biztosan lépeget feljebb a konstruktőri tabellán, Spában sikerült megelőzniük a Toro Rossót, átvéve tőlük a 6. helyet. Már 48 pontjuk van, holott tavaly az egész szezon során csak 27-et szereztek.

Button – akinek a jövője egyébként még bizonytalan a csapatnál – azt mondja, így sokkal élvezetesebbnek találja a versenyzést, mint tavaly. „Ez nagyon jó érzés, különösen ahhoz képest, hogy tavaly milyen nehéz helyzetben voltunk. Rengeteget fejlődtünk, de az ember persze mindig többre vágyik" – ismerte el. „A 6-7. helyen végezni pillanatnyilag szép eredmény tőlünk, ez azonban még nem győzelem. Aki ahhoz van szokva, még ha már elég régen is volt, szeretné újra átélni, és nyilván ez a csapat célja is."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!