Alonso: Vettel helyett én is lehetnék négyszeres bajnok

Forma-1, Fernando Alonso, McLaren Honda, Európa Nagydíj, Baku
ALONSO Fernando (spa) Mclaren Honda MP4 31 ambiance portrait during the 2016 Formula One World Championship, Grand Prix of Europe in Azerbaijan from June 16 to 19 in Baku - Photo Frederic Le Floc'h / DPPI
Vágólapra másolva!
Nem bánja, hogy elhagyta eddigi csapatait, szerinte ha elfogadja a Red Bull ajánlatát, Sebastian Vettel helyett most ő lehetne a sport jelenlegi legsikeresebb versenyzője.

Gyakori téma lett Fernando Alonsónál a múltidézés, és a jövőjével kapcsolatos fejtegetések. A McLaren Honda versenyzője az idősebb generációhoz tartozik, és többször kijelentette, hogy a következő szezon után akár ki is szállhat az F1-ből. Meglepetésre viszont csak két világbajnoki címet nyert eddig, és ebben az is szerepet játszott, hogy viszonylag gyakran váltogatta csapatait.

„Mindig új motivációt keresek, boldog akarok lenni, amikor csapatot váltok” – mondta az ESPN-nek. „Meg persze egy versenyképesebb autót. Miután megnyertem két bajnokságot a Renault-nál, valami újra vágytam, és ezt megkaptam a McLarennél (2007-ben), de először nem működött, mert a légkör nem volt jó a csapatnál, és nem éreztem, hogy be tudtam illeszkedni.”

Alonso 2005-ben és 2006-ban lett világbajnok Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

„Ezután visszatértem a Renault-hoz, a McLaren pedig (2008-ban Lewis) Hamiltonnal győzni tudott, de (világbajnokságot) azóta sem nyertek” – mutatott rá Alonso, aki 2010 és 2014 között a Ferrarinál töltött „szenzációs éveket”, de a világbajnoki cím ott sem jött össze neki.

Nem találtam motivációt már, és úgy éreztem, hogy mostanában nem fognak nyerni, és hát nem is nyernek. A McLarennél új lelkesedést találtam, boldog vagyok, és élvezem a projektet. Hamarosan remélhetőleg az autó is jobb lesz.”

Egy korábbi interjúhoz hasonlóan Alonso elmondta, 2008-ban a Red Bullhoz is igazolhatott volna, és szerinte „akkor talán több bajnoki címet nyertem volna, mert 2010 és 2014 között lehengerlők voltak, de akkor talán nem szerződtem volna a Ferrarihoz.” Kijelentette, boldog, és büszke arra, hogy a Ferrari színeiben is versenyezhetett.

Alonso a Ferrari színeiben Vettellel csatázott Forrás: Red Bull

„Kicsit talán több szerencsém lehetett volna, mert két Safety Car és két baleset nélkül én lehetnék négyszeres világbajnok, és Sebastian (Vettel) csak kettőt nyert volna” – utalt a 2010-es és a 2012-es szezonra. „Ez végül pont fordítva alakult. Jó lenne, ha ezek nem így történtek volna, de általában nem rajtam múlt.”

Alonso azonban így is elégedett, mert szerinte sokkal több megadatott számára, mint „amit megérdemelt vagy amiről korábban álmodozott.”

„Az édesanyám egész életében egy áruházban dolgozik, édesapám pedig egy robbanóanyag-gyárban. Én pedig interjút adok, címlapokon szerepelek, és kétszeres világbajnok vagyok” – mondta. „Elégedett vagyok magammal, és a pályafutásom során hozott döntéseimmel. Ha felülbírálnám néhány korábbi elhatározásomat, nem lennék önmagam.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!