Vágólapra másolva!
A McLaren 2013-as versenyzőpárosa, Jenson Button és Sergio Pérez is érdekli a Williams csapatot, de még nem döntöttek a jövő évi pilótafelállásukról. Nem hajlandók alkalmazkodni az ellenfeleikhez.

Egyre több jel mutat arra, hogy változhat a Williams csapat felállása a 2017-es szezonra. Mind Valtteri Bottas, mind Felipe Massa szerződése lejár az év végén, és a grove-i istálló megerősítette, hogy érdekli őket Jenson Button, de Claire Williams csapatfőnök-helyettes leszögezte, nem várnak addig, „amíg Ron Denis vagy Jenson meghozza a döntését.”

„Nem az a lényeg, hogy mások mihez kezdenek” – idézte a Press Association. „Nem fogok ülni és várni, ez nem lenne helyes mentalitás egy olyan csapat számára, mint a miénk. (Button szerződtetése) remek sztori lenne, de neki kell jó döntést hoznia a saját érdekében, nekünk pedig a saját csapatunkra kell odafigyelni” – mondta Williams.

Megy vagy marad? Forrás: Farkas Péter - Origo

Az alapító Frank Williams lánya elmondta, hogy a versenyzői tehetség, a mérnökökkel való munka és az üzleti szempontok egyaránt fontos szerepet játszanak a pilóták kiválasztása terén, ezért „ismeretlen versenyző nem ülhet be az autónkba, az egyszerűen nem működne.” Ezzel gyakorlatilag kizárta, hogy Lance Stroll vagy Alex Lynn lehetőséget kapjon, Sergio Pérez azonban a csapat látóterében van.

„Sergio remek munkát végzett az idén, intelligens versenyző, és természetesen figyelünk rá” – ismerte el Williams. „Csak futólag találkoztam vele, de elbűvölő, nagyon jól is beszél, úgyhogy üzletileg szempontból is hasznos tagja lenne bármelyik csapatnak. Természetesen őt is számításba vennénk, ha elérhetővé válna” – utalt arra, hogy Péreznek szerződése van a Force Indiával.

A mexikói versenyzőt korábban a Ferrarival is hírbe hozták, tavaly pedig majdnem átigazolt a Renault-hoz, sőt azt suttogják, hogy most meg is állapodott velük. A Hungaroringen azt mondta, a szponzoraival közösen dönt majd a jövőjéről, de ő is elismerte, hogy szerződés köti a Force Indiához. A Williamsnél felmerült Felipe Nasr leigazolása is, és még az sem teljesen kizárt, hogy megtartják Bottast és/vagy Massát.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!