Vágólapra másolva!
Kicserélik a váltóját, mert fémtörmeléket fedeztek fel az olajban. Pedig bízik benne, hogy a Red Bull Ringen sokkal közelebb lesznek a Mercedeshez, mint Bakuban voltak.

Sebastian Vettel Ferrarijában Szocsi után az idén már másodszor, Spielbergben is ki kell cserélni a sebességváltót – ezúttal azért, mert a bakui Európa Nagydíj után a mérnökök fémtörmeléket találtak az olajban, ami potenciális meghibásodásra utal, és nem akarnak kockáztatni.

Az összetett 3. helyén álló német versenyzőt emiatt a szabályoknak megfelelően 5 hellyel hátrébb fogják sorolni az ausztriai rajtrácson.

Bár a csapat ezt hivatalosan még nem erősítette meg, csütörtök estére már biztosan eldőlt.

Pedig Vettel bízik benne, hogy Baku után, ahol túl nagy leszorítóerőre hangolták be az autóikat, és ahol a Mercedes előnye az elmúlt két évben a legnagyobb volt, a Ferrari megint gyors lesz.

Vettel rövidre nyírt hajjal, de optimistán érkezett meg Spielbergbe Forrás: GEPA pictures/Gepa Pictures/ Mario Kneisl

„Szerintem versenyképesek lehetünk" – jelentette ki az Origo GPhírek kérdésére Vettel, aki egy bokszutcai malőr után a tavalyi Osztrák Nagydíjon csak 4. lett. „Mennyire? Nem tudjuk. Eddig az összes hétvégén azt láttuk, hogy egyes pályák jobban passzolnak hozzánk, mások kevésbé. Konkrét számokat nem tudok mondani, de a bakuinál most biztos sokkal közelebb leszünk az elejéhez.

A Ferrari hátránya ott volt a legkisebb az idén: Vettel az időmérőn 0,178 másodpercre közelítette meg a pole-t megszerző Lewis Hamiltont. A csapat ugyan még nem közölte ezt, de úgy hírlik, a Red Bull Ringre ismét továbbfejlesztették a motorjukat, és új üzemanyagot is kapnak a Shelltől, amivel összesen kb. 10 lóerőt nyerhetnek. Ez a stájerországi pályán, ahol négy hosszú padlógázos szakasz is van, és sokat számít a jó kigyorsítás, különösen hasznos lehet.

Vettel elismerte, hogy a Ferrari semmilyen szempontból nincs a Mercedes szintjén, ennek ellenére úgy véli, „komolyan harcban állnak" velük. Ugyanakkor egyetért a csapat elnökével, Sergio Marchionnéval abban, hogy

az SF16-H egy nehezen beállítható autó, amelynek az aerodinamika a gyenge pontja.

„Ha megnézzük, hol tartunk most, és hol tartottunk tavaly, egyértelműen előreléptünk"- tette hozzá Vettel. „Fejlődnünk kell, mert nem a miénk a legjobb autó, ami nem titok. A legjobb motor sem a miénk, pedig azt szeretnénk. Szerintem azonban így is többet javultunk, mint bárki más, tehát van okunk büszkeségre."

A Ferrari csütörtökön, bár egyelőre csak a bokszban, kipróbálta a fejvédő "glória" második prototípusát is, amelyet az első változathoz képest kiszélesítettek, hogy a versenyzőt egy baleset után könnyebben ki lehessen emelni a pilótafülkéből. Az FIA szakemberei el is végeztek egy ilyen próbát a csapat egyik szerelőjével.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!