Társoldalunk:
Hírlevél

Rosberg új szerződést kap a születésnapjára

2016.06.27. 14:08

Niki Lauda váratlanul meglátogatta a világbajnoki pontverseny éllovasát, és elárulta, alapvetően megállapodtak Nico Rosberg szerződéshosszabbításával kapcsolatban.

Ma, június 27-én ünnepli 31. születésnapját Nico Rosberg. A Mercedes versenyzője – mielőtt Goodwoodba utazott a Festival of Speedre - Ibizán töltötte a hétvégét, ahol felesége fagyizót működtet, és meglepetésükre Rosberg főnöke, Niki Lauda is betoppant hozzájuk. A Bild szerint Lauda éppen az új hajóját járatta be, és összekötötte a kellemest a hasznossal. A Mercedes csapat ügyvezetői jogkör nélküli elnöke fontos hírrel szolgált.

„Alapvetően megállapodtunk egy kétéves szerződésben. A részleteket kell már csak pontosítani” – idézte Laudát a bulvárlap, ami megkérdezte azt is, hogy születésnapi ajándéknak szánják-e Rosberg megbízatásának kiterjesztését. „Nem, megdolgozott érte” – jelentette ki.

A photo posted by @nicorosberg on

Rosberg a gyári Mercedes csapat újkori indulása, 2010 óta tagja az istállónak, és ő volt az első, aki 2012-ben győzni tudott a modern Ezüstnyilakkal. Eleinte a pályafutása alkonyát élő Michael Schumacher oldalán volt sikeres, de 2013 óta folyamatosan alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben. Az idén egyelőre magabiztosan vezeti a pontversenyt, de a bajnokság kétharmada még hátra van.

Amennyiben Rosberg valóban kétéves szerződést köt, akkor Hamiltonhoz hasonlóan 2018 végéig maradhat a csapatnál. Ez azt is jelenti, hogy a Mercedes fiatal tehetségének, Pascal Wehrleinnek még legalább ennyi időt el kell töltenie a Manornál vagy – valószínűleg – másik Mercedes motoros csapatnál, mielőtt megörökölheti az Ezüstnyilak egyik ülését.

A gyári Mercedes 2014 óta szinte verhetetlen csapat, simán megnyerték a konstruktőri világbajnokságot, és egyéniben is kisajátították az első két helyet. Az idén csak egy futamot nem ők zsebeltek be, amikor két pilótájuk kiütötte egymást a Spanyol Nagydíj 1. körében, és Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója úgy véli, a csomaguk „olyan erős, mint mindig is volt.”

Rosberg (balra) 2014 óta mindkét Osztrák Nagydíjat megnyerteForrás: AFP/Samuel Kubani

Wolff szerint az előnyük ismeretében könnyű lenne leereszteni, de Hamilton és Rosberg folyamatosan egyre jobb teljesítményre sarkallják egymást. Úgy érzi azonban, hogy a hétvégén következő Osztrák Nagydíjon „minden fegyverük csúcsra járatására” szükségük lesz, hogy az egyre javuló ellenfeleik támadásait visszaverhessék.

„A Force India mostanában nagyon erős volt, a Williams mindig gyors Spielbergben, és természetesen a Ferrari is mindig fenyegetést rejt, ahogy a Red Bull is, ráadásul nekik ez a hazai versenyük lesz.” Nagyon aggódnia azonban nem kell, hiszen a gyári Mercedesek mellett a 2014 óta ismét megrendezett Osztrák Nagydíjon eddig csak a Williams pilótái tudtak dobogóra állni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!