Vágólapra másolva!
Gerhard Berger szerint a 2014-ben a Ferrari elnöki posztját átvevő Sergio Marchionne ugyanazt a hibát követte el, mint számos más üzletember, akik az üzleti életben bevált módszereket próbálták ráerőszakolni az F1-es programra.

A Ferrari mércéjével mérve túl hosszú ínséges - vb-cím nélküli - időszak után 2014 őszén került sor elnökváltásra a maranellóiaknál, Sergio Marchionne ekkor vette át a stafétabotot a posztot több mint két évtizeden át betöltő Luca di Montezemolótól.

Az új elnök nem nevezhető visszafogottnak, az idei évre már egyértelműen azt a célt fogalmazta meg a nyilvánosság előtt, hogy a Ferrarinak harcban kell állnia a vb-címért a Mercedesszel szemben. Bár a kanadai futamon látottak alapján az autójuk már közel egy szinten áll a Mercedesével, győzelmet idén még nem sikerült aratniuk, így egyelőre nem teljesül a Marchionne által kijelölt cél.

Gerhard Berger, aki korábban maga is versenyzett a maranellóiaknál, úgy érzi, Marchionne alábecsülte a kihívásokat, és nem ő az első. "Nem tisztem kritizálni Marchionne urat, de tipikus újonchibát követett el a Forma-1-ben."

- nyilatkozta Berger a Weltnek.

A Ferrari még nem nyert 2016-ban Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

"Ebben a világban azonban gyorsan ráeszmélnek, hogy a Forma-1 mennyire kiszámíthatatlan, és mennyire másképp alakulnak a dolgok az ütemtervhez képest."

"Ahogy a Red Bullért, úgy a Ferrariért is dobog a szívem, és remélem, hogy újra sikeresek lesznek."

Marchionne korábban sikeresen kihúzta a gödörből a Fiat-csoportot és a Chryslert.

A Ferrari egyéni vb-címet legutóbb 2007-ben, konstruktőrit 2008-ban szerzett.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!