Vágólapra másolva!
Azt hitte, ugyanúgy végzi, mint Sainz, amikor súrolta a Bajnokok Falát a montreali időmérőn. Reméli, hogy kívülállóként lesz egy kis esélye a győzelemre. Verstappen is elégedett.

Daniel Ricciardo szombaton a 4. rajtkockát szerezte meg a Kanadai Nagydíjra, 0,354 másodperccel lemaradva Lewis Hamiltontól, de zsinórban harmadszor is maga mögé utasítva csapattársát, Max Verstappent.

„Ez egy stabil hétvége eddig, az időmérőre sikerült belerázódnom a ritmusba. Mindig az a legfontosabb szakasz, ezért igyekeztem, hogy addigra minden összeálljon" – mondta. „A 4. rajtkockával és a tempónkkal is ki vagyok békülve, csak 3 tizeddel maradtam el a pole-tól, ez itt nem olyan vészes."

Akárcsak korábban Carlos Sainz, az időmérő végén Ricciardo is „megcsókolta" az utolsó sikán melletti Bajnokok Falát, de márkatársával ellentétben az ő autója nem sérült meg végzetesen.

– ismerte el. „Az járt a fejemben, hogy kérlek, legalább a célvonalig maradjon fent a kerék! Szerencsére nem esett le."

Az ausztrál, aki 0,178 másodperccel kapott ki Sebastian Vetteltől, nem hiszi, hogy emiatt végzett a Ferrari mögött. „Végső soron nem vesztettem vele túl sok időt, mert nagy lendületet vittem a kanyarba, amivel valószínűleg annyit nyertem, mint amennyit a koccanással buktam" – vélte. „A helyezésemet nem befolyásolta. Seb másfél tizeddel előzött meg, annyi nem volt benne."

Montrealban közel vannak a falak Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Charles Coates

Ricciardo úgy érezte, a jobb hátsó futóműve kicsit megsérülhetett, de szerinte komoly baj nem történt. „Az igazat megvallva tegnap, a P1-ben is elég nagyot kapott, mégis kitartott" – árulta el. „Meglátjuk, mert tényleg keményen odavertem, a célvonalon áthaladva éreztem, hogy az autóm inog egy kicsit. Biztosan kicserélnek majd pár alkatrészt, ha kell, remélem, az FIA is engedni fogja."

Bár a Red Bull versenytempója pénteken nem volt igazán jó, az előző két futamon a győzelmet elbukó Ricciardo nem tett le róla, hogy harcoljon az előle rajtolókkal. A kérdésre, hogy nyerhet-e Montrealban, azt felelte:

A tegnap érdekes volt, a hosszú etapjaink nem tűntek túl erősnek, de a pálya sokkal melegebb volt, holnap pedig még a mainál is hidegebb lesz, sőt akár eshet is. Olyan körülmények között bárki nyerhet. Remélhetőleg hat résztvevős verseny lesz."

Verstappen a Q3-ban teljesített első körök után még a csapattársa előtt volt a tabellán, végül azonban 0,248 másodperccel kikapott tőle, bár az 5. helyen zárva a ferraris Kimi Räikkönent így is sikerült maga mögött tartania.

– utalt az előző nagydíjhétvégére, melynek során háromszor is nekiment a falnak. „Nem maradtunk le túlzottan a Mercedesektől. A motoron végzett fejlesztés révén nagyot léptünk előre."

Verstappen célzott rá, hogy Montreal kanyarjai ugyan fekszenek a Red Bullnak, de a hosszú egyenesekben még az új motorral is némi hátrányban vannak, erre a beállítások során is tekintettel kell lenniük. „Kompromisszumot kell kötnünk az egyenesek miatt" – mondta Verstappen. „Nem vagyunk olyan jó helyzetben, mint Monacóban, de a rázóköveken és a lassú kanyarokban most is nagyszerűen megy az autónk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!