Vágólapra másolva!
Lauda szerint rosszul tenné, bár nem meglepő, hogy érdeklődnek egymás iránt. A volt elnök, Luca di Montezemolo inkább Daniel Ricciardót választaná, és többet várt a csapattól az idén.

„Amíg nem velem flörtöl, addig nem bánom" – kommentálta Sebastian Vettel a sajtóértesülést, miszerint honfitársa, Nico Rosberg azzal a gondolattal kacérkodik, hogy átigazol a Mercedestől a Ferrarihoz. A világbajnokság jelenlegi éllovasa állítólag már meg is kezdte a puhatolózó tárgyalásokat a Kimi Räikkönen lehetséges utódját kereső maranellói istállóval, amit a Mercedes főnöke, Toto Wolff az ő szemszögükből nézve „érthetőnek" gondol.

Niki Lauda viszont nem tartja valószínűnek, hogy a frigy létrejön.

Egy ilyen helyzetben eleve csak második lehetne" – mondta.

Rosberg jövője máris téma az F1-ben Forrás: AFP/Johannes Eisele

A Ferrari volt elnöke, Luca di Montezemolo tud egy jobb megoldást: Daniel Ricciardót igazolná le Vettel mellé, akivel már a Red Bullnál is csapattársak voltak. „Először is, ő egy jó fej srác. Ráadásul gyors – Sebastian a megmondhatója, hogy mennyire!" – nyilatkozta a The Australian című lapnak. „Arról nem beszélve, hogy félig olasz.

Az ötlet nem feltétlenül annyira elrugaszkodott, mint amennyire első hallásra tűnhet. A Spanyol Nagydíj megmutatta, hogy a háromszoros futamgyőztes Ricciardo lába alatt Max Verstappennel a garázs másik oldalán hamar forróvá válhat a talaj – kérdés, hogy a Ferrari akar-e olyan versenyzőt szerződtetni, aki veszélyt jelenthet Vettelre, s így a csapaton belüli egyensúlyra.

Annál is inkább, hogy jelenleg a versenyzőik jelentik a legkisebb gondot.

Az idén Räikkönen is futószalagon szállítja a dobogós helyezéseket, de a Ferrari technikai téren még mindig nincs elég közel a Mercedeshez, sőt a továbbfejlesztett Renault motorral már a Red Bull is fenyegetést jelenthet rájuk. Azt Montezemolo sem tagadja, hogy a Ferrari tavaly óta előrelépett, bár a CNN-nek azt mondta, „az igazat megvallva nagyobb ugrásra számítottam tőlük. Az első öt versenyből egyet sem tudtak megnyerni, igaz, még sok van vissza a szezonból."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!