Vágólapra másolva!
A lila jelzésű, rövid ideig nagyon jól tapadó ultralágy abroncs nagy népszerűségnek örvend a jövő hétvégén zajló Monacói Nagydíj előtt. Csak a Renault-nál lesz házon belül eltérő gumitaktika.

A Monacói Nagydíjon élesben is bemutatkozik a Pirelli új fejlesztésű ultralágy gumiabroncsa, amely a nevéből adódóan minden más keveréknél puhább keverékű, így még jobb tapadást biztosít, de várhatóan csak rövid etapokra lehet majd bevetni. Igaz, Monacóban a versenytáv eleve rövidebb, mint máshol, és a kis kanyarsebességek miatt a gumikopás sem drasztikus.

Az utcai pálya jellegéből adódóan nem meglepő, hogy a csapatok nagy készleteket halmoznak fel az új Pirelliből, így szinte biztos, hogy ezt használják majd az időmérő legfontosabb pillanataiban, és a rajt után is.

A Ferrari tesztelt már az ultralágy gumival, a Mercedes nem Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO PER PIRELLI MEDIA (© COPYRIGHT FREE)/© Foto Studio Colombo

A Mercedes és a Red Bull versenyzői, valamint Kevin Magnussen nem kevesebb, mint 10 szett ultralágy gumit kért. A Ferrarik, a Haasok és Jolyon Palmer is 9-9 szettet igényeltek, de az olaszok 2 lágy, az amerikaiak inkább 3 szuperlágy garnitúrára szavaztak.

A Williams, a Force India és a McLaren kicsit óvatosabb volt, ők csak 7 ultralágy szettet kértek, valószínűleg az edzéseken nagyobb távokat kívánnak megtenni és esetleg arra számítanak, hogy nem jutnak be a Q3-ba. Ez utóbbi indokolja azt is, hogy a Manor csak 6 ultralágy szettet vásárolt.

A csapatok gumiválasztásai a Monacói Nagydíjra Forrás: Pirelli

Érdekesség, hogy az előző három Monacói Nagydíjat megnyerő Mercedes az előszezoni teszteken ki sem próbálta az ultralágy abroncsot, így ők a jövő csütörtöki szabadedzéseken kezdhetnek ismerkedni az új fejlesztésű gumival.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!