Társoldalunk:
Hírlevél

Kerékforgatók: A Ferraritól pénzt követelt, a Lotustól Senna űzte el

2016.05.16. 11:58

Elio de Angelis volt a Lotus legtöbb nagydíjon induló versenyzője, s bár ő aratta az utolsó olyan győzelmüket, amelyet még a legendás alapító is látott, Senna miatt távoznia kellett. Alapvetően visszahúzódó figura volt, de fiatalon volt mersze fizetést követelni Enzo Ferraritól, és Mansellel is sokáig szívták egymás vérét. Vasárnap múlt harminc éve, hogy De Angelis életét vesztette egy tesztbalesetben.

1986. május 14-én, egy francia versenypályán következett be az a halálos baleset, amely után a Forma-1 rekordhosszúságú időn keresztül nem szedett áldozatot, és ezzel észrevétlenül kikoptatta a köztudatból, hogy mennyire veszélyes is az autóversenyzés.

Addig egyszer sem telt el négy évnél több úgy, hogy ne temettek volna el F1-es pilótát, ám

Elio de Angelis tragédiája nyolc évig, a gyászos 1994-es San Marinói Nagydíjig az utolsó volt a sorban,

ezért is volt különösen mellbevágó az Ayrton Senna és Roland Ratzenberger életét követelő fekete hétvége.

Vasárnap volt harminc éve, hogy elhunyt Elio de AngelisForrás: Wikipedia

Harminc évvel ezelőtt az olasz de Angelis egy tesztbalesetben vesztette életét, de mint oly sokszor, nem önmagában az ütközés ereje, hanem a körülmények szerencsétlen összjátéka és a ma már alapvetőnek tartott óvintézkedések hiánya tette végzetes kimenetelűvé a bukását.

A kétszeres nagydíjgyőztes a pályafutása nagy részét a csúcsról már lefelé tartó Lotusnál töltötte, több mint fél évtizeden át derekasan helytállva korábbi/leendő világbajnokok oldalán. Meglepően hangozhat, de az F1 egyik legsikeresebb istállóját ő képviselte a legtöbb nagydíjon; több lotusos rajt fűződik a nevéhez, mint például a legendás Mario Andrettiéhez vagy Jim Clarkéhoz. Mindezt úgy, hogy sokáig kölcsönös antipátia mérgezte a hangulatot a csapaton belül.

A Lotus legtöbb nagydíjon induló versenyzői
Elio de Angelis 91 (1981-85)
Mario Andretti 80 (1968-69, 1976-80)
Jim Clark 74 (1960-68)
Nigel Mansell 61 (1980-84)
Ronnie Peterson 60 (1973-76, 1978)

Gazdag, mégis szerény

De Angelis tehetős családból származott – sikeres építési vállalkozó apja révén, aki egyébként a raliban és motorcsónakkal is versenyzett korábban –, így az anyagiak miatt sohasem kellett féltenie a karrierjét. Lírakötegekkel kitömött zsebe ellenére mégis kifejezetten csendesen élt, a partik helyett az egyik kedvenc időtöltése a pecázás volt titkos szardíniai búvóhelyén, emellett antik órákat gyűjtött, és kitűnően zongorázott. Utóbbi képességét megcsillogtatta a híres 1982-es versenyzősztrájk idején is, amikor a szuperlicensz új feltételein felháborodó pilóták Dél-Afrikában elbarikádozták magukat egy szállodában, ő pedig egy rögtönzött koncerttel szórakoztatta őket.

Nagy vagyona ellenére egyáltalán nem szállt el magától"- jelentette ki de Angelisről első F1-es csapatának akkori menedzsere, Jo Ramirez. "Az élet egyszerű örömeit kedvelte." Első csapattársa, a holland Jan Lammers szerint ugyanakkor a feltörekvő pilótának így sem volt könnyű elfogadtatnia magát. "Nyugodt személyiség volt, és ez a gazdagságával párosulva néha nemtörődöm benyomást keltett." A Lotus oszlopos tagja, Peter Warr „nagylelkűnek, udvariasnak” írta le De Angelist.

Azért határozott is tudott lenni
"Apám folyton kérdezgeti, hogy miért választom mindig a nehezebb utat. Erre azt szoktam felelni, hogy az kielégítőbb" - mondta egyszer egy interjúban de Angelis. Erre jó példa, hogy miután első szezonjának teljesítéséhez kölcsön kellett kérnie apjától, a pénzt hamarosan teljes egészében visszafizette. Bár alapvetően visszahúzódó volt, azért kiállt magáért: amikor felajánlották neki, hogy vezetheti a Berlinetta Boxert Le Mans-ban, volt mersze fizetést követelni a meghökkent Enzo Ferraritól. 1979-re először a Tyrrelltől kapott szerződést, de miután végül mégsem versenyezhetett ott, jogi útra terelte az ügyet. A bíróság utóbb neki ítélt igazat, de abból a perből vesztesen jött ki, amit a Shadow akasztott a nyakába, miután a Lotushoz átigazolva kitáncolt a szerződéséből.

Hogy ne skatulyázzák be a fizetős versenyzők táborába, arról fiatal korától kezdve gondoskodott. 1974-ben, 16 évesen megnyerte az olasz gokartbajnokságot, majd a következő két évben egy vb-ezüstéremmel és egy EB-címmel bővült az eredménylistája. 1977-ben első nekifutásra bajnok lett az olasz F3-ban, és az F2-ben kilépett az európai porondra is. A következő évben már az F2 volt a prioritása, de a gyenge eredmények hatására visszatért az eggyel lejjebbi kategóriába, és a monacói F3-as győzelméért egy tesztlehetőség lett a jutalom a Shadownál.

De Angelisre ekkor már több csapatnál felfigyeltek, s mivel egy Ferrari motoros autóval indult az F2-ben, maga Enzo Ferrari is szemmel tartotta. Tulajdonképpen

hajszálon múlt, hogy néhány teszt után végül mégsem mutatkozhatott be a Scuderiánál.

 "Nagyon közel álltam ahhoz, hogy versenyezhessek náluk. 1978-ban Gilles Villeneuve-nek volt egy időszaka, amikor sok balesetet szenvedett, és a csapat felkészített a helyettesítésére. Még egy baleset, és én veszem át a helyét" - mondta a Grand Prix International-nek adott interjúban. Érdekes eljátszani a gondolattal, mennyire másképp alakult volna a történelem, ha sor kerül erre...

A váltás aztán egészen máshogy jött: olasz létére De Angelis úgy érezte, többre viheti a Ferraritól távol, ezért aláírt a Tyrrellhez, hogy aztán 1979-ben a végnapjait élő Shadownál debütáljon. Bár ott egy szezon alatt csupán egy 4. helyet tudott felmutatni, a teljesítményével meggyőzte a Lotust, és a következő hat idényben az ő autójukat vezethette.

"Elio ugyan gazdag, de kemény ellenfél. Hamarosan a legjobbak között lesz" - jósolta 1980 elején klasszis csapattársa, Mario Andretti.

Két emlékezetes győzelem

Erre egy darabig várni kellett, a Lotusra ugyanis borúsabb napok köszöntöttek. Bár De Angelis a második versenyén egy 2. hellyel villantott Brazíliában, az autó jellemzően nem volt alkalmas a kitörésre a középmezőnyből, legfeljebb a pontokra lehetett vadászni vele. A legendás tervező, Colin Chapman 1981-re készült egy nagy dobással, de a szívóhatásra épülő ikerkasztnis modellt szabálytalannak minősítette az FIA, így élesben sohasem vethették be.

A 4-5-6. helyek garmadája után az 1982-es Osztrák Nagydíjon váratlanul mosolygott rá a szerencse a szerződését épp aznap meghosszabbító de Angelisre, aki cimborája, Keke Rosberg elől menekülve megnyerte a futamot.

Mindössze 5 századmásodperccel előzte meg őt az F1 történetének 4. legszorosabb befutójánál.

"Igen, aggódtam az utolsó körben" - ismerte el. "A gyújtás néha kihagyott, (Rosberg) meg egyre csak közeledett." A verseny elején az 5. helyen haladt, de a Renault-k és a Brabhamek kiesésével átvette a vezető pozíciót, amit sikeresen megtartott a nagyot hajrázó Rosberg előtt. Azt mondta, utána egy teljes napig nem aludt. A Lotusnak ezzel az addigi leghosszabb, négyéves nyeretlenségi sorozata szakadt meg, azonban Chapman sajnos utoljára mutathatta be híres sapkahajításos ünneplését a célnál, mert az év végén szívrohamban elhunyt.

Ez eléggé megviselte az olasz pilótát.

Colin könnyezett, amikor nyertem Ausztriában, és én is, amikor megtudtam, hogy meghalt"- mondta. "Kicsit olyan volt, mintha az apám lenne, az apám a versenyzésben. Ő adott önbizalmat nekem." Pártfogójának elvesztése rányomta a bélyeget az 1983-as szezonjára: csak egyszer szerzett pontot, sokat hibázott, és alulmaradt a csapattárs Nigel Mansellel szemben. Kellemesen csak a Brands-Hatch-i időmérőre gondolhatott vissza, ahol a leggyorsabbnak bizonyult, ám ezt nem tudta kamatoztatni, mert a futamon megpördült, amikor megpróbált visszatámadni az elvesztett 1. helyért.

De Angelis a pályafutása nagy részét a Lotusnál töltötteForrás: Wikipedia

A Cosworth régi szívómotorját ekkora már lecserélte a Lotus, és 1984-re beért az átállás a Renault turbóira.

De Angelis pole pozícióval és dobogóval nyitotta az esztendőt, és a szezon több mint feléig csimpaszkodott a McLaren párosába a bajnoki tabellán.  

Kiegyensúlyozott formájának hála – az első tíz versenyből kilencen pontot szerzett – a Brit Nagydíj után 29 ponttal állt (4-gyel lemaradva Niki Laudától és 6,5-lel Alain Prosttól), de a maradék hat fordulóban csak 5-öt tudott hozzárakni. A világbajnoki bronzérem mindenesetre így is az övé lett.

1985 elején úgy látszott, még többre hivatott: Imolában nevető negyedikként az ölébe hullott a győzelem, miután két vetélytársa kifogyott az üzemanyagból, és a célvonalon elsőként áthaladó Prostot is diszkvalifikálták a túl könnyű autó miatt, ezáltal az élre katapultált a pontversenyben. Még a nyár közepén is egálban volt az azévi világbajnok Prosttal, de lélekben már kiégett, elvesztette bizalmát a Lotusban. Hogy miért? A friss jövevény, Ayrton Senna miatt.

Fagyos kapcsolat Mansellel és Sennával

Andrettivel még kiváló volt a kapcsolata de Angelisnek, a korábbi világbajnok jó mentorként tanítgatta a különböző fortélyokra. 1981-ben viszont berakták mellé Mansellt, akivel nem találta a közös nevezőt.

Nigel nehéz eset, alig tudok kiigazodni rajta"- közölte mintegy két év közös munka után. "Szerintem mentális problémái vannak: folyton gyorsabb akar lenni nálam, és tesz rá, hogy közben tudjuk-e fejleszteni az autót. Úgy tűnik, nem akarja kivenni a részét a nehézségek megoldásából."

Úgy vélte, Mansellt arrogánssá tették a korai részsikerek, és nehezen viselte az angol közvélemény nyomását. Kisebb csoda, hogy négy éven át kibírták egymás mellett. A tartós mosolyszünetben persze közrejátszhatott kettejük hátterének kontrasztja is, hiszen Mansellek anno a teljes vagyonát fel kellett áldoznia az autóversenyzői karrierért, ráadásul rendkívül határozottan viselkedett.

De Angelis ellenben saját bevallása szerint is "alapvetően nagyon visszahúzódó" volt, ami eleinte negatívan befolyásolta a viszonyát Chapmannel is; olyannyira, hogy komolyan fontolgatta a távozást. "Nehéz volt közel férkőzni Colinhoz. Egy ideig úgy éreztem, hogy csak az autójának egy darabja vagyok, engem nem is lát" - nyilatkozta egyszer. Aztán megtört a jég, elkezdtek kötődni egymáshoz.

Elio de Angelis (balra) 3. lett az 1984-es dallasi futamon. Akár nyerhetett is volna, hiszen Mansellel együtt az első rajtsorból indultForrás: Williams

1984-ben Mansell és de Angelis a sérelmeket átbeszélve rendezte a viszonyát, és később állítólag közeli barátokká váltak – ebben nyilván sokat segített, hogy Mansell átigazolt a Williamshez, és nem kellett többet egy levegőt szívniuk. Az olasz ekkor még nem sejthette, hogy vissza fogja őt sírni: megkapta ugyanis a nyakába a fiatal Ayrton Sennát, aki rögvest a maga oldalára állította a csapatot.

1984 végén de Angelis váltani akart pár szót jövendőbeli csapattársával, de az egyik lotusos szerelő szerint

felháborodva jött vissza a beszélgetés után, és már ekkor érezte, hogy nem sok jóra számíthat.

S valóban: 1985-ben hiába indította 3., 4., 1. és 3. helyekkel az idényt, vezetve a tabellát Monaco után, a soron következő teszten megrökönyödésére csak három kört engedtek neki. "Úgy bántak velem, mint egy zöldfülű kölyökkel. Még aznap este, a (Paul) Ricardról távozóban eldöntöttem, hogy elhagyom a Lotust. Onnantól befejezettnek tekintettem a karrieremet náluk" - közölte.

"A Dél-Afrikai Nagydíjig nem volt bajom Ayrtonnal, de ott annyira mérges lettem rá, hogy majdnem leüvöltöttem a bokszutában." A kettejük stílusa közti különbség sem feléje billentette a mérleg nyelvét. "Én nem vezetek látványosan, mert mindig a helyzethez alkalmazkodok. Senna egyértelműen látványosabban vezet nálam" - ismerte el. "Őt Gilles Villeneuve-höz hasonlítják Olaszországban, míg engem Niki Laudához."

Tragédia a teszten

De Angelis a Brabhamhez menekült, amely, mint visszatekintve látható, addigra szintén leszállóágban került. A végzet Gordon Murray gördeszkának csúfolt, radikális külsejű, viszont sikertelen BT55-ösében érte egy teszten: a Francia GP akkori helyszínén, Paul Ricard-ban leszakadt a hátsó szárnya, és nagy tempóval a falnak csapódott. Borzasztó belegondolni, hogy a felborulást még megúszta törött kulcscsonttal és enyhe égési sérüléssel, csakhogy nem tudott kimászni a kigyulladó autóból, és belélegezte a mérgező füstöt.

Kísértetiesen hasonlóan vesztette életét, mint Roger Williamson az 1973-as Holland Nagydíjon.

A teszteken akkoriban nem sok beavatkozó bíró teljesített szolgálatot, és mentőhelikopter sem állt készenlétben, így a már eszméletlen de Angelist csak jelentős késéssel tudták kiszabadítani a roncsból, hogy kórházba szállítsák. A baleset után egy nappal hunyt el egy marseille-i klinikán.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!