Társoldalunk:

A Williams jól kihasználta a Red Bull bénázását Szocsiban

2016.05.01. 19:27

A Williamsnél sikeresnek értékelték az oroszországi hétvégét, mivel felzárkóztak a Red Bull mögé a konstruktőri pontversenyben. Bottas és Massa is jobb eredményt remélt, de ehhez nem volt elég jó a tempójuk.

Akár még a verseny titkos esélyese is lehetett volna Valtteri Bottas, aki a Williamsnek kedvező oroszországi pályán a 2. rajtkockából indulhatott. Bottas minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a dobogón végezzen, szemfüles manőverrel visszaelőzte a rajt után Kimi Räikkönent, és sokáig védekezett Lewis Hamilton ellen is, de kénytelen volt beérni a 4. hellyel, pont csapattársa előtt.

„A verseny eleje elég jól alakult, sikerült visszatartanom néhány gyorsabb autót, és szerintem az is jó döntés volt, hogy agresszívak voltunk a korai bokszkiállással” – utalt a finn arra, hogy Hamilton nem tudta a bokszban megelőzni őt, bár Räikkönen elé került. „Sajnos azonban a miénknél jobb tempóval rendelkező autók átjutottak rajtam, és a verseny végén már nem is történt sok esemény körülöttem.”

Bottas tartotta magát Räikkönen és Hamilton előtt, amíg lehetett - még több kép a galériában!Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Bottas nem tagadta, hogy „mindenképpen több járt ma a fejében”, de úgy vélte, a pálya feküdt a Williamsnek, és sok pontot szereztek, ami jól jön a grove-i istállónak a konstruktőri világbajnokságban. Felipe Massa is itt ragadta meg a mai futam jelentőségét, miután Bottas mögött az 5. helyen ért célba.

Sokkal több pontot szereztünk a Red Bullnál, és nekünk most ez a célunk” – szögezte le. „Nagyon erős csapatuk és remek autójuk van, de nekünk is hinnünk kell magunkban. Nagyszerűen alakult a hétvégén, és a továbbiakban is így kell küzdenünk. Szerintem ma a 4. és az 5. hely volt a legjobb, amit a csapat elérhetett. Valtteri ezúttal jobban kezelte a gumikat, de Kínában ez nekem sikerült jobban” – mondta Massa, aki hozzátette, hogy nagyon szeretett volna egy hellyel előrébb zárni Szocsiban.

Ricciardo a rajt után még veszélyes volt Massára, de Kvjat a 2-es kanyarban lenullázta a két Red Bull, és Vettel versenyét - még több kép a galériában!Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Ez viszont kizárt volt számára, mivel Rob Smedley felfedte, hogy Massa abroncsai valóban gyorsabban koptak, ezért elővigyázatosságból egy plusz kerékcserét elvégeztek az autóján, míg Bottas csak egyszer állt ki. Smedley úgy vélte, javult a Mercedeshez és a Ferrarihoz viszonyított tempójuk, és a Williams számára a konstruktőri tabella 3. helye is lőtávolba került, mivel a Red Bull 28 pontos előnyét 6 pontra mérsékelték.

„Rengeteget fejlesztettünk az autón, de találnunk kell még 2-3 tizedet, úgyhogy folytatnunk kell a munkát, és minden téren javulnunk szükséges. A Forma-1-ben senki sem úszhatja meg, hogy javítsa a teljesítményét, és a Williamsnél biztosan nem akarunk megfutamodni ettől. Szerintem a mai napból a lehető legtöbbet hoztuk ki” – vélte a Williams vezető versenymérnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!