Hamilton lemaradásának okát nem a Mercedesnél kell keresni

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes AMG Petronas, Kínai Nagydíj
Mercedes driver Lewis Hamilton of Britain (L) stands next to his team members in the garage during the qualifying session for the Chinese Formula One Grand Prix at Shanghai International Circuit in Shanghai on April 16, 2016. / AFP PHOTO / POOL / STR
Vágólapra másolva!
Továbbra is kérdések övezik a világbajnoki címvédő idei hátrányának okait. Felmerült, hogy a csapat átszervezése hátráltatja Hamiltont, de bennfentesek ezzel nem értenek egyet.

Tavaly október óta nem nyert futamot az F1-ben Lewis Hamilton, miközben csapattársa, a korábban általa rendre legyőzött Nico Rosberg már zsinórban hat elsőséget húzott be, ebből hármat az idei szezon során, és 37 pont előnnyel vezeti a pontversenyt. Hamilton az első két futamon rossz rajtok, Sanghajban pedig műszaki hibák és baleset miatt veszített pontokat.

Rosberg közben golyóállónak tűnik, és felmerült a gondolat, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásában az is közrejátszott, hogy a Mercedes a szezon előtt átszervezte a két autón dolgozó stábokat, így Hamilton korábbi szerelői közül sokan az idén már Rosberg oldalán dolgoznak. A Sky Sports szakértői szerint viszont ez nem hozhatott alapvető felfordulást.

Hamilton többször is elmondta, hogy töretlen a munkatársaiba vetett bizalma Forrás: AFP/Str

„Nem hinném, hogy ez olyan nagyon jelentőségteljes lett volna, mert a versenymérnököket nem cserélték fel, és minden versenyző esetében tőlük származik az igazi technikai program” – nyilatkozta a Williams korábbi vezető operatív mérnöke, Dominic Harlow.

Szerintem jót tesz, ha a nyomás alatt dolgozó emberek néha mással is foglalkozhatnak, és változások, friss motiváció kerül a munkába.”

A statisztikák azt sugallják, hogy Hamilton már elvesztette az idei bajnokságot, de ha valaki, ő rácáfolhat erre Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Egyetértett Harlow véleményével a McLaren korábbi vezető szerelője, Marc Priestley is, úgy véli, ilyen rövid idő alatt is újra összekovácsolódik a csapat. „A srácok, akik most Nico autójánál vannak, és tavaly még Lewis mellett dolgoztak, már kialakították a maguk kis csoportját, úgyhogy a kapcsolatok terén már minden rendben van, és úgy tűnik, ez mindkét oldalon jól működik” – mondta.

Az autó tökéletesen működik, és nagyszerű csatákat fogunk látni” – vélte a McLaren egykori tagja, de arra nem tért ki, hogy Hamiltonnak gondjai akadtak a rajtok során, és Kínában először sebességváltót, majd komplett erőforrást kellett cserélni az autójában, bár utóbbit végül meg tudták menteni.

Nem kell messzire néznünk

Kissé hasonló helyzet alakult ki a Honda WTCC-s csapatánál is, ahova Michelisz Norbert mellett korábbi versenymérnöke, Bári Gergely és Juhász Szabolcs is átigazolt a Zengő Motorsporttól. A gyári istállónál azonban megkeverték a kártyákat, és Michelisz új mérnököt kapott, így nem csak a szerelőgárda, de a mérnöki hátország is kicserélődött körülötte. Sok egyéb mellett az új környezetről is beszélt a magyarországi forduló előtt vele készült interjúban.

A Mercedest az elmúlt két év során rendszeresen vádolták azzal, hogy az egyik vagy a másik versenyzőjét előnyben részesíti. A 2014-es szezon első felét Rosberg töltötte az élen, ekkor sokan úgy vélték, őt segítik jobban, mert német, amikor pedig Hamilton került fölénybe, akkor róla gondolták, hogy hátszelet élvez, mert a Mercedes F1-es istállója végül is az Egyesült Királyságban működik. Priestley úgy gondolja, a csapat pont ezt a kritikát akarja elkerülni. „Szerintem

kiemelt bánásmódban részesítik vagy jobb embereket állítanak mellé a garázsban” – mondta. „A Mercedesnél biztosra akartak menni, hogy a csapatban nyitott, és világos hangulat uralkodjon, és mindkét oldalon teljes legyen az egyenlőség. Ezt néha el lehet szúrni, de az első néhány verseny alapján ők elég jól megoldották.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!