Társoldalunk:

Már Vettel a legjobban kereső F1-es pilóta

2016.04.25. 11:51

A 2016-os listát továbbra is ő, valamint Fernando Alonso és Lewis Hamilton vezeti. A legrosszabbul a Sauber versenyzői járnak.

A grandprix247.com közölt egy listát a Forma-1-es versenyzők 2016-os fizetéséről, amelyből kiderül, hogy 50 millió dolláros gázsijával már egyértelműen Sebastian Vettel keresi a legtöbbet a mezőnyben, megelőzve Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont. Kimi Räikkönen még mindig nem áll rosszul, pedig amikor a Ferrari tavaly hosszú tépelődés után egy évre hosszabbított vele, csökkentették a bérét. Hamilton tavaly önállóan, menedzseri segítség nélkül tárgyalta újra a szerződését a Mercedesszel – úgy tűnik, a bankszámlájára érkező összeg ettől nem változott.

Vettel tízszer annyit keres, mint például Felipe Massa,

de a legkevésbé a Sauber pilótái járnak jól: ők eleve szponzori támogatással versenyeznek, s bár így is kapnak pénzt a munkájukért, az a 450 ezer dollár F1-es viszonylatban kifejezetten kevésnek számít. Igaz, Manor egyáltalán nem is szerepel a listán.

Vettel foglalja el a fizetési lista első helyétForrás: AFP/Johannes Eisele

A csapatok közül a Ferrari fordítja a legtöbbet a versenyzői fizetésekre, 78 millió dollárt. Őket a McLaren követi 53, aztán a Mercedes 46,5 millióval, de meg kell jegyezni, hogy ebben bizonyos esetekben a teljesítményarányos bónuszok még nincsenek benne. A Red Bull szokás szerint nem fizeti agyon a versenyzőit, míg az újonc Haas láthatóan sok pénzt hajlandó volt megadni azért, hogy tapasztalt pilótákat szerződtessen:

Romain Grosjean a bekerült a mezőny tíz legjobban fizetett tagja közé.

Az FIA ex-elnöke, Max Mosley tavaly „abszurdnak" nevezte, hogy a pilóták ennyit keresnek, és úgy vélte, az esélyegyenlőség érdekében célszerű lenne olyan költségplafont bevezetni a csapatokra vonatkozóan, amelybe az ő gázsijuk is beletartozik.

Az ilyen listákat, mivel nem nyilvános adatokra épülnek, mindig érdemes fenntartásokkal kezelni, de arra megfelelőek, hogy a fizetések nagyságrendjéről képet kapjunk. Íme a 2016-os:

  1. Vettel 50M $ *
  2. Alonso 40M $
  3. Hamilton 31M $ *
  4. Räikkönen 28M $
  5. Rosberg 15,5M $
  6. Button 13M $
  7. Massa 5M $
  8. Hülkenberg 5M $
  9. Grosjean 4,5M $ *
  10. Ricciardo 4M $
  11. Bottas 2,5M $
  12. Gutiérrez 2M $
  13. Pérez 2M $
  14. Magnussen 900 000 $
  15. Palmer 900 000 $
  16. Kvjat 850 000 $
  17. Sainz 650 000 $
  18. Verstappen 650 000 $
  19. Nasr 450 000 $
  20. Ericsson 450 000 $

* Plusz teljesítményarányos bónuszok

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!